Ismét százezrek a Csíksomlyói nyeregben

Most a 450 éves kérés jegyében gyűlnek össze

[V.J.] publikálva: 2017-06-04 06:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Csíksomlyói a középkor óta jelentős Mária-kegyhelynek számít, mára Nemzeti kegyhellyé vált.


Évről-évre több százezren gyűlnek itt össze, ahol pünkösd szombatján nagymisét tartanak a Kis- és Nagy-Somlyó közötti, lágy hajlatú, karcsú hegynyeregben. Máriát dicsőítő énekkel és körmenettel érkeznek ide a hívők. A gyergyóalfalusi keresztalja megy a menet elején, amelyhez újabb és újabb városokból és falvakból érkező keresztaljak csatlakoznak. A csíksomlyói hegynyeregben helyi idő szerint 12.30-tól kezdődött szentmisét Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatta be, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondta.

Beszédében emlékeztetett, hogy 450 évvel ezelőtt azért gyűltek össze Csíksomlyón a katolikus hitükhöz hű székelyek, hogy segítséget kérjenek a hitükben való megmaradáshoz, és hálát adjanak Istennek és a Szűzanyának ezért a segítségért. A Csíksomlyóra zarándokló székelyek ekkor „megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére, Csíksomlyóra”.

Az elöljáró szerint Csíksomlyó mára jelkép lett: elsősorban a székely nép katolikus hitvallásának a fellegvára, a pünkösdszombati búcsú pedig az újratöltekezés alkalma, nemcsak a székelyeknek, hanem a világon szétszóródott magyarságnak és minden jóakaratú embernek.

Ennek a fogadalmi búcsúnak a 450. évfordulóját ünnepelve pedig mi más lehet az idei búcsú jelmondata, mint a régi kérés: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben”!

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--