Kolosszális volt a 2600 éves hajó

A legnagyobb vasmacska

[Kail] publikálva: 2019-08-06 08:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A maga idejében kolosszálisnak számító hajóhoz tartozhatott az az i. e. 6. századból való horgonydarab, amelyet több ókori hajóronccsal együtt fedeztek fel az égei-tengeri Levitha sziget partjainak közelében.


A gránitból készült, 400 kilogrammos horgonyrudat 45 méteres mélységből hozták a felszínre a görög tengeri régészeti hatóság irányításával zajló víz alatti régészeti kutatás első szakaszában, június 15. és 29. között - írja a greekreporter.com.

A kutatók szerint a különleges lelet, amely feltehetőleg az i. e. 6. századból való, az Égei-tengerből előkerült eddigi legnagyobb archaikus kori vasmacskatöredék. Méretéből adódóan a szakemberek úgy vélik, hogy a kőoszlop a maga idejében gigantikusnak számító hajóhoz tartozhatott.

Az apró Levitha szigeténél végzett munkálatok során nyolc hajó hullámsírját tárták fel a régészek. A leletek között Knidosz, Kosz, Rodosz, Fönícia és Karthágó területéről származó, az i. e. 3. század közepéről való amforák is sorakoznak.

A Levithára és három szomszédos szigetére kiterjedő víz alatti régészeti kutatás célja, hogy 2021-ig azonosítsa és dokumentálja a térségben található ókori hajóroncsokat.

Fotó: Greek City Times

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Paradicsom tenger és sivatag határán
Marsa Alam lélegzetelállító szállodájában
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Itt a tél!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

2. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

3. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

4. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

5. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

6. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

7. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

8. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

9. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

10. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

Műsoraink
2021.01.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2021.01.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2021.01.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hull a pelyhes

Szófelhő / Archív
--