Az 1974-es katasztrófa során az északon lakó görögöket délre, a délen lakó törököket északra száműzték. Famagusta jelenleg a török hadsereg által lezárt övezetnek minősül, mert a szigetet megosztó demarkációs vonaltól északra fekszik. A törökök az összes népesség tizenkilenc százalékát teszik ki, a helyzet megoldhatatlannak tűnik. A feleknek, ha olyan kedvük van, állítólag még át is lőnek a másik oldalra. Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot a mai napig csak Törökország ismeri el.

Famagusta a középkorban meghatározó kereskedelmi csomópont volt, a hatvanas-hetvenes években pedig egyenesen a „ciprusi Riviérának” nevezték. A ciprusi szellemváros kapcsán mindenkinek Famagusta juthat az eszébe, bár az innen negyven kilométerre lévő Larnaca egykori török negyede is kihalt. Famagusta viszont egy komplett szellemváros (legalábbis az északi része), holott az ókorban és a középkorban is szerencsés, stratégiailag megkerülhetetlen elhelyezkedése miatt gazdag kereskedővárosnak számított. Sőt, még a török uralmat is kibírta, mert utóbbiak viszonylagos szabadságot adtak a nem muzulmán lakosságnak. 1974 óta azonban a nagy forgalmú kikötője sem üzemel.

Nagyon furcsa dolog Famagusta város utcáit járni, mintha 1974-ben megszakadt volna valami, és minden úgy maradt, ahogy akkor volt, a lakosok elköltöztek. Az üres, elhagyott várost látva nehéz elképzelni, hogy itt valamikor félszáz szálloda, még ennél is több apartman, két tucat bank, több ezer, az égvilágon mindent árusító bolt, rengeteg étterem, kávézó, kéttucatnyi színház és mozi, és ugyanennyi múzeum várta a helyieket és a turistákat. Famagusta üres utcáit benőtte a gaz, a házak romosak. A régi várfalon már török zászlók lobognak.

Vagyis, a turisták némi életet hoznak a városba, igaz, csakis a déli területekre juthatnak be, az északi részek le vannak zárva. Ez Salamis színháza, látszik, hogy vannak azért turisták, ám a fénykorban zsúfolásig voltak a lépcsősorok.

A turisztikai központ szerepét a közeli Ayia Napa vette át, ám innen számos turistairoda szervez ide utat,de kocsit is lehet bérelni, sőt, menetrendszerinti buszjárat is van. Az egyik lehetőség az 501-es buszjárat, amely Ayia Napából a deryniai határátkelőhelyre közlekedik, a buszmegálló neve is Deryneia. Visszafelé az 502-es busszal lehet utazni, amely szintén több megállóhelyet is érint Ayia Napában. A kocsi bérléssel annyi gond van, hogy nem bíznak a törökökben (még mindig, igaz, ez kölcsönös), hogy körülbelül harminc euróért biztosítást is kell kötni. Útlevél értelemszerűen kell, vagy egy uniós állam személyazonosító okmánya. De a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a konfliktus akkor robbant ki, amikor 1974-ben görög katonatisztek puccsot hajtottak végre annak érdekében, hogy Ciprus egyesüljön Görögországgal, ekkor léptek a törökök.

Az egyik legnagyobb látványosság Lala Musztafa temploma, ez eredetileg Szent Miklós katedrális volt még a 14. században.

Itt koronázták a ciprusi királyokat, nagyon hasonlít a reimsi katedrálisra és sokan mondják, ennél keletebbre már nincs ilyen szép gótikus templom.

Mivel a turisták nagy kedvelték a „ciprusi Riviérát”, a kikötőben meg mindig nagy volt a forgalom, ezért egész iparágak jöttek létre az ideérkezők ellátására. De a környék mezőgazdasága is jól járt, hiszen az emberek ettek-ittak, el kellett látni őket hússal, gyümölccsel, zöldséggel, borral, sörrel. A város állandó lakossága 1974-ben mintegy hetvenezer lehetett, ez a szám nyáron jelentősen megugrott. De még télen is volt forgalom, mert Észak- és Nyugat-Európa nyugdíjasai rájöttek, hogy mennyivel is jobb itt a melegben, a világosban, miközben a skandináv országokban délután háromkor már lemegy a nap. Ők valamilyen skandináv nyelven beszélgettek, nem nagyon akartam hallgatózni.

Azért az omladozó, elhagyott szállodák és gazzal benőtt utcák látványa lehangoló volt.

Úgy gondoltam, megajándékozom magam a ciprusi specialitással. A „meze” lényegében nyolc-tíz ételből álló ciprusi tál, van hús meze és hal meze. Nagyon bőséges, a turista a végén kegyelemért könyörög. Borból, légyen az vörös, vagy fehér, előkelő vagy puritánabb a hely, csak kiváló minőségűt sikerült inni. A salátáik itthon utánozhatatlanok, ám mit lehet tenni, ha zellerszerű, salátaszerű dolgokból hat-hét fajta van, a salátákat citrommal savanyítják, az ecetet csak a turisták kedvéért teszik ki az asztalra.

Drávucz Péter riportja