Sehol máshol nem sütik ilyen vastagra és puhára a kürtőskalácsot, mint Szakolczán, ahol trdelniknek nevezik. Itt valóban olyan, mintha kalács lenne, nem ropog, ahogy beleharapunk és nem úgy csigázik, ahogy itthon, hanem karikánként vágják fel a hengeres tésztatestet. Csak dióval készítik, amit nem utólag szórnak rá, mint a magyarok, hanem azzal együtt sütik meg. A mi kürtőskalácsunk édesebb a lágyabb ízű trdelnikhez képest.

A helyiek tisztában vannak a kürtőskalács magyar hagyományával, az odakerülése történetével, de mióta elterjedt náluk, annyi változáson ment keresztül, hogy saját specialitásnak számít és európai védjegyet kapott.

Hogy hogyan került Szakolczára az erdélyi kürtőskalács? Egy 18. századi magyar költő tehet róla, aki Szakolczára költözve nem tudott élni a magyar ételek nélkül. Gvadányi József költő1783-ban érkezett a városba, ahol elvette feleségül a szlovák Szelecki Katalint, akinek házába költözött és átépíttette az épületet. A Gvadányi-kúria, ahol utolsó éveit töltötte, ma könyvtárként szolgál, és magyar emléktáblát kapott a költő tiszteletére. Egy erdélyi szakácsot hozatott a konyhájába Gvadányi József. A szakács olyan ételt készített, ami eddig még ismeretlen volt a szakolczaiak számára, hiszen a helyi lakosság azelőtt még sosem találkozott a kürtőskaláccsal. Miután Gvadányi József meghalt, a kürtőskalácssütés nem tűnt el vele együtt, folytatódott Szakolczán, de sokáig csak a háztartásokban készítették, a recept elterjedt a családok között. Trdelniknek nevezték el a 20. század elején, de előtte szakolczai kalácsnak hívták.

Ágoston Enikő