Elindult a bolygót körberepülni a tinilány

52 nap alatt a Föld körül

[Kail] publikálva: 2021-08-18 16:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megkezdte Föld körüli szólórepülését a 19 éves belga-brit Zara Rutherford szerdán - közölte a belga sajtó.


Rutherford a belgiumi Courtrai repülőteréről szállt fel ultrakönnyű, Shark típusú repülőjével, és úgy tervezi, hogy 52 nap alatt körberepüli a Földet.

Ha sikerül teljesítenie vállalkozását, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül megtette az 51 ezer kilométeres távot. A világrekordot az amerikai Shaesta Waiz tartja, aki 2017-ben, 30 évesen repülte végig az utat.

Zara Rutherford 14 éves kora óta repül. Augusztus 11-én indult volna útnak, de az utolsó pillanatban elhalasztotta a felszállást, hogy egy új kamerarendszert szereljen a gépbe.

Az út várhatóan 250 órányi repülési időt, összesen nagyjából három hónapot vesz igénybe. Zara Rutherford kétszer keresztezi majd az Egyenlítőt, egyszer az indonéziai Jambi, másodszor a világ másik felén, a kolumbiai Tumaco felett.

A pilóta azt tervezi, hogy pihenői során találkozik a helyi fiatalokkal, hogy átadja ismereteit a repülésről, különösen a lányoknak.

Az utat önerőből finanszírozza, Rutherford eladta az autóját, és szponzorokat keresett terve megvalósításához. A fiatal nő 600 eurót szán faültetési projektekre, hogy ellensúlyozza a repülésével járó káros szén-dioxid-kibocsátást.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kubai krokodilok költöztek Pestre
Nagyon ritka és veszélyeztetett
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt tudnia kell, hogy ne maradjon hoppon!
Jó néhány magyar is megjárta már
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2024.10.26 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2024.10.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--