Papírruhában a légikisasszonyok
A British Airways öröksége
[superadmin] publikálva: 2012-10-03 17:30:00 | Nyomtatás
A londoni Heathrow repülőtér igazi kincse a British Airways múzeuma (British Airways Heritage Collection). A látogatása ingyenes, bár kis táblán jelzik, hogy adományokat elfogadnak. A bejáratnál egy festményt pillantunk meg először. Az első járat indulását ábrázolja. A füves pályáról Párizsba indult a gép, és a mester még az arra bóklászó ijedt mezei egeret is megörökítette. Rajta kívül több mint száz érdeklődő figyelte a történelmi eseményt.
A gépeket hamar elkezdték díszíteni, festeni, jelzésekkel ellátni. A kétfedeles csodákat ezüst színűre pingálták. 1924-ben Imperial Airways néven már rendszeresen közlekedtettek járatokat Párizsba, Bécsbe, majd Budapestre is.
Párizsba egy kényelmes ebéd alatt átértek az utasok, Bécsbe nagyjából 8 óra, Budapestre 9 és fél óra volt a menetidő. A gépekbe luxus foteleket, nagy asztalokat raktak. Akik ki tudták fizetni a jegyárat, azok nem szerettek elgémberedett lábbal szorongani.
A repülőgépek egyre gyorsabbak és gyorsabbak lettek. A második világháború után még kocsival álltak be az előkelő utasok a gép mellé, aztán kialakult a reptéri rend is. A pilóták és a légikisasszonyok kiváltságosak és híresek voltak.
Emiatt fontos volt az is, milyen ruhát viselnek a stewardessek. A múzeum remek képet ad az öltözetek változatosságáról. 1954-ben például Dior „New Look” stílusára hajazó szürkésfekete kosztümöt viseltek a hölgyek, modern kalappal. 1967-től a királykék lett az európai járatok meghatározó színe, hozzá vörös kabát járt. A 747-eseken dolgozók később csinos türkiz rövid ruhát kaptak, sötétkék sapkával. Az idő múlásával aztán „sötétedett”, elegánsabbá vált a kék ruha.
Az 1955-ös tokiói járaton japán ruhát viseltek a kisasszonyok. 1967-ben virágmintás, papírból készült egyenruhát hordtak a hölgyek. A tengerentúli járatoknál amúgy mindig igyekeztek a tervezők valami sajátos, helyi motívumot belecsempészni az öltözékekbe. Az első indiai járatok stewardessei például rövid ujjú, barna, indiai szimbólumokkal díszített, hosszú ruhát kaptak, hogy ezzel is hozzájáruljanak az utazás élményéhez.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született