Milyen volt az olasz fogadtatás a Világkiállításon?

Boros Misi: Nagyon jó! Örültem, hogy fiatal olasz zenészekkel együtt léphettünk fel a Magyar Pavilonban. A tanárukat, Vincenzo Balzani zongoraművészt, már ismertem, mert júniusban részt vettem Milánóban egy általa szervezett nemzetközi zongoraversenyen. Október 18-án az ő meghívására lesz egy önálló koncertem Milánó közelében, október 23-án pedig a Virtuózok szervezésében még egyszer jöhetek a Világkiállításra. Remélem, hogy az itt megismert olasz zenészek is felléphetnek majd Magyarországon.

Demeniv Mihály: Annak ellenére, hogy külföldön voltunk, és gondolhatnánk, hogy senki nem is ismer minket, remek volt a fogadtatás. Teltház volt a koncerten, folyamatosan jöttek az emberek. Külföldiek is, de sok magyar volt. A Scala igazgatója is személyesen gratulált, ami igazán nagy megtiszteltetést jelentett.

Rigó Ronald: Az olaszok külön fenntartottak nekünk egy VIP szobát, ahol felkészülhettünk a koncertre. Minden körülményt biztosítottak, ami egy művész számára szükséges lehet. A Magyar Pavilonban, ahol játszottunk, nagy meglepetésemre szinte csak magyarok fogadtak minket.

Hogyan éltétek meg, hogy a Tehetség napján titeket hívtak az Expora?

Rigó Ronald: Nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy ilyen helyen ilyen alkalomból játszhattam. Magyarországon is mindig örömemet lelem abban, ha zenélhetek, de egy külföldi meghívás különösképpen megindító. Ilyen koncertre külön öröm a felkészülés, sokkal jobban felemel az érzés, mint máskor.

Demeniv Mihály: Boldog voltam, hogy elhívtak, hiszen amúgy is szeretek utazgatni. Nagy megtiszteltetés volt, hogy klasszikus zenével képviselhettem Magyarországot a harmonikámmal Bogányi Gergely zongorája mellett.

Boros Misi: Öröm volt ilyen kiváló helyen fellépni, köszönöm szépen a lehetőséget.

Milyen volt Bogányi Gergely új fejlesztésű zongoráján játszani?

Boros Misi: Nagy élmény. Már többször is játszottam rajta korábban. Köszönöm Bogányi Gergelynek, hogy kipróbálhattam. Kiváló zongora. Különleges hangja van. A billentése a szokásosnál kicsit nehezebb, meg kell szokni, de nagyon jó. A formája is gyönyörű, nagyon tetszik, ahogy az alakjával a közönség felé vezeti a hangot. Könnyű rajta pianót és fortét is játszani, ez a fantasztikus ebben a zongorában.

Rigó Ronald: Bogányi Gergely zongorája abban különbözik a hagyományostól, a Steinway zongorától, hogy teljesen más a formatervezése. Ezért a külseje nagy látványosságnak számít az egész világon. A legkiválóbb kifejezés, amit mondhatok rá, hogy egy finom hangszer. Ez a karcsúságában is megnyilvánul. Nem igazán zenekari, hanem szólisztikus, mert szólóban több finomságot lehet rajta kivitelezni.

"Táplálni a világot, energiát adni az életnek" Ez a Világkiállítás idei mottója. Hogyan sikerült ezt a zenén keresztül kifejeznetek?

Demeniv Mihály: A zene alapból energiát ad, mondanivalója van. Szerintem a legnagyobb élmény, amikor a zenész a játékához kitalál történeteket, és ezt átadja a közönségnek. Azt is megmutattam, hogy a harmonikán lehet klasszikus zenét is játszani, annak ellenére hogy sokan könnyűzenei hangszerként ismerik.

Boros Misi: Örültem, hogy negyed óra zongorázás alatt minél több oldalát megmutathattam a zenének. Igyekszem örömet szerezni a játékommal. Fontos, hogy a közönség lássa, hogy én is élvezem és szeretem, amit csinálok. Így lehet igazán átadni a zenét.

Rigó Ronald: Személy szerint, amit át tudtam adni, az mindenképpen a magyarságom volt, hiszen Liszt Ferenctől is játszottam, aki a nagy példaképem és kedvenc zeneszerzőm. Úgy éreztem, hogy amit ő leírt és megkomponált a művészetével, azt én a magyar véremmel ki tudtam fejezni, és teljes mértékben képes voltam átadni. Egy magyar rapszódiát csak egy magyar tud a leghitelesebben eljátszani. Egy olasz játéka sosem lesz olyan.

Mi alapján választottátok ki a zenei darabot, amit játszottatok?

Rigó Ronald: Figyelembe vettem, hogy a közönség cserélődik műsorszámonként. Úgy választottam, hogy a darabok rövidek legyenek, de sikerüljön abban a pár percben is megmutatnom a személyiségemet, a virtuozitásomat, és a bennem rejlő érzelmeket. Ezért választottam Chopin, Liszt és Volodosz művei közül.

Boros Misi: Próbáltam változatos lenni. Klasszikus, romantikus és modern darabokat is választottunk a tanárnőmmel, Megyimóreczné Schmidt Ildikóval. Scarlatti C-dúr szonátája után három Chopin darabot játszottam, az f-moll etűdöt, az asz-dúr keringőt és az e-moll keringőt, ezután következett Liszt f-moll etűdje, végül pedig Bartók Szonatinája.

Demeniv Mihály: Úgy állítottam össze a műsort, hogy be tudjam mutatni, bármilyen hangszert lehet imitálni a harmonikán. Így a klasszikustól eljutottam Piazzolláig. A következő műveket választottam: Albéniz: Asturias, Franck Angelis: Boite a Rhythm, Franck Angelis: Impasse, Vladimir Zubitsky: Ommagio ad Astor Piazzolla.

Hogyan fogadta a közönség a zenéteket?

Demeniv Mihály: Lelkesek voltak, állva tapsoltak a végén. Örültek, hogy élőben is meghallgathatták a zenénket, mert eddig csak a televízióban láttak minket. Hívtak, hogy menjünk legközelebb is.

Rigó Ronald: Nagyon hálás közönségünk volt, annak ellenére, hogy folyamatosan cserélődött, viszont nem mondanám, hogy fogyott a hallgatók száma, inkább növekedett. A koncert végére nagyon sokan álltak az ülő vendégek körül. Miután megszólalt a zene, nagyobb volt az érdeklődés, mint a hely kapacitása.

Boros Misi: Örültek neki, kétszer visszatapsoltak. Emiatt is mindannyian élveztük ezt a látogatást. Rengetegen érkeztek, tele volt az egész pavilon. A Scala igazgatója is végig jelen volt. Köszönjük, hogy megtisztelt figyelmével!

Milyennek ítéltétek meg a Magyar Pavilont?

Boros Misi: Tetszett, szép volt ez a kör alakú építmény, a kiállító terem középen a Bogányi-zongorával. Sok magyar érdekességet lehetett megnézni, így például a hímzést. Csodás képeket mutattak be Magyarországról.

Demeniv Mihály: Érdekes volt, mert rengeteg látnivaló volt, ami jellemző a magyar kultúrára. Ami igazán kiemelte, hogy a többi pavilonhoz képest sokkal nagyobb szerepet kapott a zene.

Rigó Ronald: Nagyobb térre számítottam a közönség számára, viszont barátságos és abszolút visszaadja a magyar hangulatot. A külföldieknek megfelelő képet mutat a magyar kultúráról. A középen ékeskedő hangversenyzongora tükrözi a magyarok kifinomult zenei kultúráját is. Maga a pavilon formatervezése is különleges, nem mindennapi.

Mit néztetek meg még a Világkiállításon?

Rigó Ronald: Az Olasz Pavilont néztük meg, ahol szó szerint belekóstolhattunk az olasz különlegességekbe, a kitűnő pizzájukba és a híres olasz fagylaltba.

Boros Misi: Megnéztünk még más pavilonokat is. Az azerbajdzsáni tetszett a legjobban, de a francia és az angol is kitűnő volt. Köszönjük Peller Mariannak, a Virtuózok producerének, hogy végig velünk volt.

Demeniv Mihály: Sajnos már nem volt több időnk, hogy mást is megnézzünk. A fellépés után már indultunk is hazafelé a repülőtérre, ugyanis másnap már kezdődtek a próbák augusztus 20-i margitszigeti szabadtéri koncertre.

Mi volt a legkiemelkedőbb élményetek?

Demeniv Mihály: Számomra nagy élmény volt, hogy a koncerten nagyszerű olasz művészekkel is zenélhettünk. Ilyenkor felmerül az a gondolat, hogy milyen érdekes dolog maga a zene. Míg egy adott nyelvet csak bizonyos emberek értenek meg, addig a zene egy olyan nemzetközi nyelv, amelyet a világ bármilyen pontján képesek megérteni a hallgatói.

Rigó Ronald: Számomra az volt az egyik legszebb élmény, hogy már a próba alatt is értékelték a zenémet. Mivel a próba a színpadon zajlott, és bárki meghallgathatta, szívesen beültek az emberek, s már akkor is megtisztelő taps fogadott, ha egy darabnak csak a felét játszottam el. Boldoggá tett, hogy ilyen szeretettel adtak otthont az emberek a zenémnek a lelkükben.

Boros Misi: Nagy élmény volt, hogy először utaztam egyedül, szülők nélkül, külföldre. Megkóstolhattam a csokigyrost is a rendezvényen, ami nagyon ízlett. Ez egy olyan különlegesség, ami finomra reszelt fekete és fehér csokiból készül, amit édes pitába tesznek. Érdemes kipróbálni!

Ágoston Enikő