Nyáron indul az I. Motoros Borok Útja Rallye

A Magyar Borok Útja mintájára rajtolnak a motorosok

[O.Kristof] publikálva: 2016-05-03 15:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén nyáron rajtolnak el a motorok június harmadikán, reggel nyolc órakor a budapesti Kincsem Parkból. A kétnapos esemény során a versenyzők 400 kilométert tesznek meg és – szigorúan a vezetés után – Magyarország legkiválóbb borait kóstolják végig. Mindehhez pedig a Vespa kedveskedik jubileumi kiadású motorokkal – fennállásának 70. évfordulója alkalmából.

 


 

A már ismert Magyar Borok Útja Rallye-hoz hasonló színvonallal és élménykínálattal rajtol el idén az első Motoros Borok Útja Rallye. A körülbelül hetven motorból, így utasokkal együtt nagyjából száz emberből álló mezőny a nyár első hétvégéjén indul útnak. Az eseményen a motorozás és borkóstolás mellett lehetőség lesz baráti és üzleti megbeszélésekre. A sportolókból, celebekből és üzletemberekből álló motorosok közt többek között olyan hírességek is lesznek, mint Kis Viktória, motorversenyző, Polyák Lilla énekes-színművésznő, Semmi-Kis Tünde, a Miss World Hungary 2005 szépségkirálynője és kaszkadőr, Árpa Attila producer, Hajas László mesterfodrász, Harsányi Levente műsorvezető és ifj. Albert Flórián, egykori labdarúgó.

“Két nap alatt körülbelül 10 borászatot tervezünk bemutatni. Pénteken a Mátrai, szombaton az Egri Borvidéken motorozunk, a vasárnapot pedig kötetlen, szabad programmal töltjük. Az első Motoros Rallye-ra több meglepetéssel is készülünk. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a hetvenéves jubileumát ünneplő ikonikus olasz Vespa motorgyár 50 motort ajánl fel versenyzésre, mellyel azok a szerencsések indulhatnak, akik időben regisztrálnak az I. Motoros Borok Útja Rallye-ra” – mondta el Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság elnöke.

A Pesti Vigadóban megrendezett sajtótájékoztatón elmondták, hogy bár nagyon gyorsan telnek be a helyek, ha gyorsak vagyunk, még lehetőségünk lehet elcsípni egy Vespa motort. További információ a Magyar Borok Útja Rallye oldalán található.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Magyar Borok Útja Rally 3. nap

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pusztulnak a fenyvesek a Mátrában
A szárazság árt a fáknak
PÉNZTÁRCA
Kenőpénzzel jutott Katar a foci vb-hez
Az egyik brit bulvárlap egyértelmű bizonyítékokról ír
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hogyan hajtsunk rénszarvas szánt?
Avagy amikor a főszerkesztő leizzad
RECIKLI
Halottak segítik az uszodát
Krematórium által termelt hővel fűthet egy uszoda

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

2. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

3. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

4. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

5. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

6. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

7. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

8. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

9. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

10. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

Műsoraink
2019.05.17 18:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra
2019.05.18 10:05 Világszám - Inforádió
Törökország
2019.05.19 10:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra ism.
Közösség
Nap lánya

A foltjaival együtt gyönyörű

Szófelhő / Archív
--