Vastaps - Magyar színház erdélyi sikere
Csíkszeredán léptek fel a veszprémiek
[seifert.p] publikálva: 2019-07-31 10:36:00 | Nyomtatás
Veszprémi színház fotója
Erdélyben szerepelt a Veszprémi Petőfi Színház. Július 22-én 19:00 órától Nóti Károly–Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Nyitott ablak című zenés játékát láthatta a közönség a csíkszeredai Művelődési Házban.
Novotny bonyodalmakkal teli, szórakoztató története felejthetetlen kikapcsolódást nyújtott a nézők számára, akik álló tapssal és megható ünnepléssel köszönték meg a produkciót. Július 23-án 18:00 órától a veszprémi társulat a XXX. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor keretében, a Magyar Teátrum Színházi Sátorban, a Magyar Teátrum Színpadon mutatta be az előadás keresztmetszetét, amelyet közönségtalálkozó és kötetlen beszélgetés követett.
Az előadások mellett ismét szakítottak időt jótékony látogatásra is, visszatérő vendégként a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megalapítója által létrehozott gyermekotthonba vittek játékokat a hálás gyermekeknek, akiknek – a színház meglepetés vendégeként – Lufibohóc is mosolyt csalt az arcára.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?