Venezuela közelről - a Világszám riportja
A népek kohója, a szépségek szülőhazája
[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-06 09:47:00 | Nyomtatás
Margarita szigete - Venezuela üdülőparadicsoma
Venezuela sajátos ország. Chavez populista, baloldali államot épített ki. Voltak választások, amelyeken magasan nyert, az emberek jelentős része valóban támogatja. A hivatalos kommunikációban a szegények támogatása, a valóságban klientizmus. Mindazonáltal a szociális programok arra elegendőek, hogy az emberek túléljék a mindennapokat. Ezt fejelik meg az anti-imperialista, Amerika-ellenesség szólamokkal.
Ezek után nézzük a mindennapokat. Miért is menedékl Venezuela a föld legkülönbözőbb nációinak. A Világszám járt az országban. Venezuelában nagyon sok külföldi menekült él. A hivatalnokok elnézőek, és mindent el lehet náluk intézni. A negyedik nap egy osztrák vendéglős bécsi szeletét vacsorázzuk. Nagyon örül nekünk, mi pestiek vagyunk, ő meg bécsújhelyi, majdnem rokon. Elmondása szerint üzleti ügyek miatt költözött ide. Hozott magával egy kis pénzt is, úgyhogy éttermet nyitott. A pincér német katonaszökevény, Piszkos Fred és Fülig Jimmy otthon érezné magát itt.
A Venezuelában élő európaiaknak az első évük 5-6 millió forintba kerül, ha hirtelen kell hazájukból távozniuk. Ha nem, akkor minden jóval olcsóbb. Ebédeltünk orosz vállalkozónál is, aki otthon az aranyüzletben volt érdekelt. Végül a melegebb éghajlatot választotta. Itt ugyanis az átlaghőmérséklet 35 fok körüli, és alig esik. Fotózásra ideális a hely. Pálmafa annyi, mint hangya, és gyönyörűek a strandok. Az a lényeg, hogy ne hallgassunk a tanácsokra. A helybeliek ugyanis kikiáltották a legjobb beachnek azt a partszakaszt, ahol még David Hasselhoff is fuldokolna. A hullámok olyan nagyok, hogy a kisgyerekek nem tudnak rendesen fürdeni, de legalább néha moszatos a víz. Viszont nagyon hosszú a strand, tehát ideális terep a kókuszdió és fagylaltárusoknak.
Szinte hihetetlen, ilyen elképesztő természeti adottságokkal rendelkező országban mennyire más alapokon működik az idegenforgalmi iparág. A La Restigna, a kiszáradt lagúna tényleg fantasztikus. Az állítólag itt látható állatok ugyan éppen elbújtak, mint Nessi Skóciában, de a táj így is minden képzeletet felülmúl. A terepjárónk nem is köves úton halad, hanem kagylós úton. Millió és millió kiszáradt tengeri állatka a kerék és a lábunk alatt, akkora tengeri csigát találunk, amiért bármelyik pesti piacon egy vagyont elkérnének. Elpusztult állatok csontvázai, óriássáskák, mi kell még. A csodalagúna strandjánál találkoztunk Joséval. Miamiban él, elmondása szerint mérnökként dolgozik. Bemutatja barátnőjét, akit meg kell csodálnunk. Nehezen kaptak vízumot az USA-ba, de José élete már sínre került. Ezt azzal igyekszik bizonygatni, hogy halat rendel az asszonynak, minket pedig friss osztrigával vendégel meg. Az előtte guggoló osztrigaárust néha a lábával kedélyesen meglöki, mire az ilyenkor a homokba huppan. Kacagjunk együtt. José mindezért a felét fizeti az átlagos tengerparti áraknak. Jó a mérnököknek.
Egyébként Venezuelában nemcsak José barátnője gyönyörű, nagyon sok a szép lány. Az egyik helyi lap felmérése szerint a venéz tini lányokat három dolog érdekli: a szex, a mobiltelefonálás és a tévénézés, ebben a sorrendben. A fiatalokhoz nagyon sok cég szól, hiszen rengeteget vásárolnak. Venezuelából több szépségkirálynő is kikerült már, bár ők nem élnek itt, elköltöztek. Remekül működik a szappanopera- gyártás, a tévésorozatok szereplőit kiviszik a tengerpartra, kibérelnek egy villát, és már indulhat is a forgatás. Az elkészült epizódokat azután amerikai, orosz, cseh, lengyel, román és magyar televíziós társaságok vásárolják meg. A környezet valóban olyan, hogy szinte mesében érezzük magunkat. Bármerre pillantunk, egzotikus növények, pálmafák, színes épületek mindenütt. Hazafelé még beugrunk a helyi közértbe. A boltot csőre töltött fegyverrel védi egy ember. Hangszert veszünk. Nem tudom, hogy hívják, de fújni kell, és a venézek úgy tudják megszólaltatni, hogy valósággal pezseg az ember vére.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök