Elromlott egy alkatrész? Fizess egymilliót!

Gáz van a rendelettel

[Kail] publikálva: 2017-12-17 18:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Van egy rendelet, ami rövid időn belül tízezreket, hosszabb távon százezreket sodor a tönk szélére.


Mert így szól a rendelet.Ha csak egyetlen olyan apró alkatrész elromlik a gázkazánban, ami már nem kapható, vagy nem javítható, akkor valóságos árlavina indul be. A lakó pedig – aki persze kisnyugdíjas is lehet – hirtelen azon kapja magát, hogy egy-másfél millió forintjától szabadítanák meg.

Eredetileg ez egy EU-s rendelet, amit viszont a magyar kormány nem puhított fel, éppen ellenkezőleg, nagyon is betart, betartat, még akkor is, ha ezzel háztatások tízezreit, százezreit nyomorítja meg. Miről is van szó? Hagyományos kazánokat már nem lehet vásárolni, csak turbó kondenzációs kazánokat, amelyeknek a hatásfoka elvileg valamivel jobb. Csakhogy: aki lyen kazánt vásárol, az felkészülhet arra, hogy még egyszer a zsebébe nyúlhat, mert a kéményt is ki kell bélelnie, ahol az égéstermék távozik. És ezzel a sornak, mármint a kiadások sorának messze nincs vége.

Időt lehet nyerni, de pénzt nem. A kéménycserét csak átmenetileg lehet megspórolni. Amíg javítható, reparálható a régi készülék. Ha már nem, beüt a krach. Egy bejegyzett víz- és gázvezeték szerelővel sorra vettük, mi vár a lakóra.

„Van egy szerzett jog. Amíg a régi működik és fűt, addig minden maradhat a régiben, az egész házban, vagy lakásban. Ám ha elromlik és már nem javítható, akkor minden borul” – kezdi a víz-és gázvezeték szerelő, aki nemegyszer családi drámák tanúja, amikor kiszámolja, milyen költségek várnak a háztartásra. Mert az gyakran kész anyagi csőd.

Vegyük hát sorra, mi vár arra egy átlagos méretű lakásban, akinek új kazán kell, mert a régi már felmondta a szolgálatot. Először is kell ugyebár egy új turbó kondenzációs gázkazán. Ennek kezdőára 270 ezer forint, de a legtöbb készülék ára valahol 300-400 ezer forint között mozog. A szerelés költsége – ha nem fog túl vastagon a szerelő ceruzája – mintegy 50 ezer forint. Az esetek többségében a gázcsöveket is ki kell cserélni (ennek ára kötésenként számolandó), ez a művelet nagyjából 150 ezer forintból kihozható. Az új kondenzációs gázkazán mellett a legnagyobb tétel a kötelezően előírt kéménybélelés, ami nélkül az új gázkazán nem hozható működésbe. Ez egy közepes családi ház, vagy nagyobb társasházilakás esetében 300 ezer forintba kerül.(Részletesen lásd alább!) Maga az engedélyeztetési folyamat újabb tízezrekre rúg. És ezzel nincs vége. Mindez csak arra elég, hogy teljesítsük azt, amit a hatóság előírt, magyarán betartsuk a szabályokat. Ám ha már eddig eljutottunk, érdemes kicserélni a radiátorokat is, hogy nagyobb legyen a felületük. Különben az új kondenzációs kazánok nem tudják jól leadni a hőt, azaz annyi a hasznuk, mint a régi, kidobásra ítélt kazánoknak. Így további 100-150 ezer forinttal számolhatunk. Mindent egybevetve a kiadás több mint egymillió forint! S hogy mindezzel mennyi megtakarítást érhetünk el? Hát nem sokat. A szakképzett víz-és gázszerelő szerint az új fűtési rendszerrel úgy 15 százalékkal lesz kevesebb a gázszámla. Vagyis ha korábban évi 300 ezer forint volt a számla, akkor úgy 45 ezer forintot takaríthatunk meg. Két évtized is kevés tehát ahhoz, hogy az új fűtési rendszer behozza az árát. Amikor már amúgy is cserére szorulna. Minden túlzás nélkül állíthatjuk hát, hogy sohanapján térül meg.

Most pedig vegyük, mi kerül egy 60 négyzetméteres társasházi lakás kéménybélelésén több mint 300 ezer forintba. Ehhez kértünk árajánlatot egy jól menő vállalkozástól.

Bélésanyag: 94 500 forint

Saválló idom garnitúra:39 000 forint

Saválló acél füstcső: 17 350 forint

Saválló tisztító ajtó: 5 700 forint

Légbeeresztő: 11 000 forint

Munkadíj: 101 600 forint

Áramlástechnikai méretezés: 10 000 forint

Kéményseprői szakvélemény: 30 000 forint

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++

A végösszeg: 309 ezer 150 forint.

Elgondolkodtató. A saválló elemek áráról nem tudunk vitát nyitni, ugyanakkor meglepő legalábbis, hogy a munkadíjért 101 ezer 600 forintot számláznának. Ezért az összegért két munkás 3 órán át dolgozik, béleli a kéményt, azaz 6 órányi munkáért jár a 101 ezer 600 forint munkabér. Az órabér tehát hajszál híján 17 ezer forint, ami nem éppen szolid összeg, még akkor sem, ha munka közben nyilván drága eszközöket használnak.

Varga Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Nagyon bíznak a Balatonban
A Residence Hotels 10 százalékos árbevétel-növekedést vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A graffitik fővárosa
Nézzünk körül Valparaisóban
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--