Mi volt az az első sugallat, ami arra ösztönözte, hogy szomorú sorsú gyermekekkel foglalkozzon?

Sokat kirándultam még jóval a teológiai tanulmányaim előtt. Csíksomlyón volt egy állami árvaház több száz gyerekkel. Amikor a kerítés mellett elmentünk, a gyerekek mindig ott lógtak és integettek, próbáltak kapcsolatot létesíteni velünk. Akkor én még bányában dolgoztam, nagy szakállam volt, és nem is hittem, hogy a kommunizmusban elengedik őket velem a városba csavarogni. Mégis bementem az igazgatóhoz, és mondtam, hogy szeretnék pár gyereket elvinni a városba körülnézni. Csodálatomra tényleg elengedték a gyerekeket. Ezek a gyerekek nagy szeretettel lógtak rajtam, és ragaszkodtak hozzám. Olyan szép volt az az együtt eltöltött délután, hogy utána úgy éreztem, jó dolog jónak lenni, jó dolog ezt megismételni. Aztán volt, hogy elvittem őket kirándulni, így kerültem kapcsolatba az árvák világával.

Ön szerint hogyan lehet kiemelkedni a legrosszabb körülményekből is?

Én meg vagyok győződve arról, hogy Isten mindannyiunkat egyformán szeret. Ezt Pilinszky, a költő úgy mondta: „Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Én tényleg úgy gondolom, minden emberre érvényes, hogy bárhová is születik, esélye van arra, hogy a szeretetet, a jóságot megtapasztalva elinduljon az útján. Én azt látom, ha a magyar irodalom nagyjait nézzük, nem köszön vissza, hogy minél híresebb iskolába íratják a gyerekeket, annál nagyobb eredményt ér el. Sőt erre van ellenpélda is. Rabindranáth Tagore-ról olvastam, hogy két évet járt iskolába, de azt mondta, hogy neki egy élet sem volt elég, hogy azt a két évet elfelejtse. Az emberi nagyság nem azon múlik, hogy szüleink mit adnak hozzá az életünkhöz. Persze nagyon fontos, de igazából az embernek, ő magának kell akarnia belül. Jézus Krisztus sem végzett híres iskolákat, és mégis az egész világ tanítónak tartja őt.

Mi az a legnagyobb erő, amivel ezeknek a gyermekeknek a segítségére lehet lenni?

Nagyon fontos, hogy a gyerek olyannak látja magát, amilyennek a mi szemünk tükre mutatja. Ha rám néz a gyerek, és azt látja a tekintetemben, hogy elutasító vagyok, akkor valószínű, hogy magát ilyennek fogja érezni. Ellenben ha az én tekintetem arról beszél, hogy jaj, de aranyos vagy, akkor a gyerek magát értékesnek, drágának fogja érezni. Úgy gondolja majd, ha értékes, akkor értékes dolgokat is próbál majd létrehozni. A pszichológusok azt mondják, hogy ez az ősbizalom, amit egy gyerekben ki kell alakítani, hogy bízzon önmagában. Ha ez megvan, akkor utána sokkal könnyebb értékesebb dolgokat létrehozni. Tehát nekünk felnőtteknek, szülőknek, pedagógusoknak nagyon fontos, hogy szeretettel, bizalommal nézzünk a gyerekekre. Nemrég voltam egy intézetben, ahol a nevelők elmondták, hogy a gyerekeket milyen rossznak tartják. Csodálkoznak azon, hogy a gyerekek miért rosszak, miért csúfolódnak a tanárokkal, miért lopják meg őket. Mi felnőttek is megérezzük, ha valaki csak képmutatásból vagy csak pénzért figyel ránk, de azt is megérezzük, ha valaki önzetlenül, szeretettel ragaszkodik hozzánk.

Mi játszódik le a gyermekek lelkében mire felnőnek a gyermekotthonokban?

Azt gondolom, ugyanaz, mint bárki más lelkében. A gyerekeknek mindig azt szoktam mondogatni, hogy aki úgy biciklizik, hogy mindig hátranéz, az jó nagyot fog esni. Előre kell néznie, hinnie kell, bíznia kell önmagában. Ha focimeccsen egy csapat kap egy gólt, és leragad ott, hogy miért kaptak, ki volt a hibás, hogy történhetett meg, akkor kap még hármat. Az a jó, ha az ember küzd. Biztos, hogy nem az a fontos, ami mögöttünk van, hanem ami előttünk.

Mi a legfontosabb, amit a gyermekeknek a nevelés során adnunk kell?

Én úgy gondolom, hogy a gyermek Isten drága szép ajándéka. Isten minden emberbe becsomagol valami csodát. Amikor jön egy új gyerek, mindig azt mondom, ki tudja, lehet, hogy ő a következő évtized József Attilája lesz vagy Bartók Bélája, Kodály Zoltánja. Nem tudjuk, hogy mi van abban a gyerekben. Ő se tudja. Bíznunk kell benne és biztatnunk is kell őt, hogy merje kipróbálni önmagát. Székely bácsitól kérdezik, hogy tud-e zongorázni. Azt mondja, persze, biztos igen, csak még nem próbáltam. Fontos, hogy magunkat kipróbáljuk. Hinnünk kell benne, hogy a Jóisten egy üres levelet nem küld a földre. Egész biztos, hogy mindannyiunkba belehelyez valami értéket, valami szépet. Ha egy gyerekben megvan a kíváncsiság, és elkezdi kibontakoztatni az Isten által beléírt értékeket, akkor egy pedagógusnak nyert ügye van.

Mi a legnagyobb csoda, ami a gyermekek életében történik?

Számomra az a legnagyobb csoda, hogy ezek a gyerekek hagyják, hogy mi valamilyen szinten neveljük őket. Annyi nehézségen, annyi gondon mennek keresztül, és mégis megvan bennük a jókedv, a vidámság, a derű, a kíváncsiság, és szívesen tanulnak. Azt látom, hogy a Jóisten nagyon jó anyagból teremtette az embert. Meg vagyok győződve, hogy Isten selejtet nem teremt. A napraforgóból nem lehet parfümöt préselni, de az ibolyából sem lehet olajat préselni. Minden virág más és más. Az egyik erre gyógynövény, a másik arra gyógynövény, a harmadik meg egyenesen méreg. Nem lehet mindegyikből teát készíteni. Mi emberek is különbözőek vagyunk, és úgy gondolom a mai iskolának az egyik nagy problémája, hogy ezt nem veszi figyelembe. Az lenne jó, ha képesek lennénk a gyerekben lévő értéket felszínre hozni és kibontakoztatni.

Ezeknek a gyermekeknek hogyan sikerül megvalósítaniuk az álmaikat, hogy olyan életet élhessenek, amilyet szeretnének?

Most pont Máriáról prédikáltam a templomban, aki egy egyszerű názáreti szűz volt, egy poros kis városkában élte le az életét, soha egyetlen csodát nem tett, és igazából nagy prédikációkat sem mondott. Az egyház mégis őt tartja a mennyek királyi asszonyának. A mai ember úgy gondolja, akkor valósítja meg önmagát, ha valami nagy dolgot csinál. A régi ember akkor is boldog volt, ha oda tudott bújni a férjéhez, ölbe vette a kisfiát, tudott rá egy kis ruhácskát varrni, el tudott készíteni egy egyszerű lencsefőzeléket, és leültek, mert egy názáreti kis családi házban nem volt se internet, se horvátországi nyaralás, egyszerű élet volt. Mégis azt gondolom, hogy Mária az ő drága szent fiával és Szent Józseffel nagyon boldog volt. Én annak drukkolok, hogy ez a názáreti csöndes élet, mint eszménykép jöjjön vissza a mai világba. Ne valami nagy dologra vágyjunk, hanem a hétköznapok egyszerűségében lássuk meg a csodát! Kis Szent Teréz mondta, hogy nincsenek nagy dolgok és kis dolgok, csak nagy szeretet és kis szeretet. Azt gondolom, ez leginkább a családi életre érvényes.

Ágoston Enikő Anna