Leültünk az asztalunkhoz, majd az ölünkbe raktak egy kis partedlit. Még rajta volt, amit az előző vendég ott hagyott. A rászáradt maradványok látványán hamar túltettük magunkat. A köretnek szánt fehér rizs szürke volt a kosztól. Maga a csirke egy félig lerágottnak tűnt combocska volt, és valami undorító lében fürdött. Maradt a francia időkből itt maradt péksütemény, ezek legalább frissek és finomak.

Világszám minden szombaton 10 órakor az Inforádióban.

Másnap biztosra mentünk, maradtunk a hotelben, már ami az étkezést illeti. A napon szárított marhahús csíkok a chipshez hasonlóan ropogtak. A csirkés-hagymás-répás tészta viszont nagyon finom volt, hozzá friss papayalé dukált. Most nem maradtunk éhen.

Laosz amúgy a délkelet-ázsiai országok közül az egyetlen, amelyiknek nincs tengeri kijárata, mégis nagyon sok helyen árusítanak halakat, rákokat. Ezeket részben Vietnámból hozzák, a tengerből, részben a Mekong mellékfolyóiból. Láttam szomorú békákat is az egyik helyi piacon, állítólag kedvelt hétvégi csemege.