Tízmilliók életét veszélyezteti a Mekong apadása

[Cs.M.] publikálva: 2010-03-04 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Vészesen apad Ázsia egyik legnagyobb folyójának vízszintje. A Tibeti-fennsíkon eredő Mekong mentén 65 millió ember, akiknek megélhetése szorosan kötődik az óriási folyóhoz. A térséget sújtó szárazság a folyam élővilágát is veszélyezteti




A Tibeti-fennsíkon eredő Mekong-folyó vízszintjének vészes apadásáért elsősorban a 2009-es esős évszak (júniustól-szeptemberig) korai vége, valamint a csapadékban szegény monszun időszak a felelős, nem pedig a folyó felső szakaszain épített kínai gátak. "Jelenleg semmi sem utal arra, hogy a folyó felső szakaszán emelt gátak bármennyire is súlyosbítanák a már fennálló állapotokat" - olvasható a Mekong Bizottság dokumentumában.

A Mekong mentén élő emberek életét közvetlenül fenyegeti a klímaváltozás


A Kína délnyugati részén eredő folyó Mianmart, Thaiföldet, Laoszt és Kambodzsát átszelve jut el Vietnamig, hogy ott a Dél-kínai-tengerbe ömöljön. Kormányoktól független szervezetek régóta azzal vádolják Kínát, hogy duzzasztógátjaival számtalan környezeti kárt okoz a folyóban, illetve annak mentén is. A mintegy 65 millió ember életét befolyásoló Mekong felső részén azonban már jó ideje folyik gátépítés.

A Kambodzsa, Laosz, Thaiföld és Vietnám által létrehozott Mekong Bizottság a Laosz északi részén fekvő Luang Prabang városban tárgyalta meg a folyó ügyét. Készülő jelentésük szerint Délnyugat-Kínában az elmúlt ötven évben most a legalacsonyabb a folyó szintje, és a teljes víztömeg nagyjából a fele a februárban normális mennyiségnek. A főáram Laosz és Észak-Thaiföldön lévő mérőpontjain az eredmények jóval az 1992-es értékek alatt vannak. A laoszi szakaszon jelenleg szünetel a turista hajózás, a kínai Jünnan (Yunnan) tartományban leállították a teherszállító hajókat. A bizottság szerint az alacsony vízszint élelmiszer-, és ivóvízhiányhoz, illetve a legszegényebb délkelet-ázsiai régióikban uralkodó állapotok további romlásához vezet.






Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem csak eltűnnek, újakat is találnak
71 fajt fedeztek fel az idén
PÉNZTÁRCA
Pénzváltás külföldi nyaralás előtt
Valóban szükség van rá?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Angkor minden korábbinál jobban szárnyal
Új hotel nyílik Kambodzsában
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--