Holdújévkor a kínai észjárásról

Egyre időszerűbb a megismerés

[Kail] publikálva: 2021-02-12 15:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ma, február 12-én kezdődik a kínai újév, a világ népessége egynegyedének legnagyobb ünnepe, amelyet Kínán kívül Kelet-Ázsia más országaiban – Koreában, Japánban, Vietnámban – is jelentős eseménysorozat kísér. A Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ennek alkalmából jelenteti meg egyik legnagyobb sikerkönyvének, A kínai észjárásnak az e-book-változatát.


Érdekes egybeesés, hogy A kínai észjárás épp a 2018-as kínai újév napján, a kutya évében jelent meg, és a PABooks első könyve volt. Most, a bivaly esztendejében – amely szerencsés időszaknak ígérkezik – elérhető az e-book-változat is, amely a kötet második, átdolgozott kiadása. A szakmai lektorálást Horváth Levente, a Budapesti Corvinus Egyetem Eurázsia Központjának vezetője és Zoltai Alexandra kutató végezte.

A kifejezetten olvasmányos mű érdekfeszítően mutatja be Kína tradícióit, történelmét, kultúráját. Különböző vitatémákat, kérdéseket vet fel, valamint több tucat kulcskifejezést alkalmaz a kínai gondolkodás- és viselkedésmód jellemzéséhez és megértéséhez. Ezek által bepillantást nyerhetünk a tradicionális kínai gondolkodásmód esszenciájába, amely meghatározza nemzeti karakterüket, és a 21. században is iránytűként szolgálhatnak.

A kötet remekül használható oktatási célokra; haszonnal forgathatják a turisták, illetve a Kínában élő külföldiek is; és az üzleti élet szereplői is hasznos útmutatókat találhatnak benne. A kínai észjárás rámutat olyan kulcsfontosságú területekre is, amelyek a nyugati kultúráknak és a piacgazdaságnak köszönhetően mára már átalakultak.

A szerző, a kalandos életű Boyé Lafayette De Mente elismert Ázsia-kutató, több mint harminc térséggel foglalkozó könyv szerzője.

A kínai észjárás című e-book hamarosan hozzáférhető lesz a PABooks webshopján (1499 Ft), illetve a UNIPIE Digitális Könyvtár applikációban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdekes tények a hollókról
Ezeket biztosan nem tudta
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt tudnia kell, hogy ne maradjon hoppon!
Jó néhány magyar is megjárta már
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--