Hihetetlen növekedés a sportturizmusban
[Kail] publikálva: 2018-11-12 16:09:00 | Nyomtatás
Néhány év múlva négyszer több lesz a sportturizmusból származó bevétel Magyarországon, mint most – derül ki a BDO Magyarország friss felméréséből.
Budapestre az elmúlt években egyre többen érkeztek külföldről nézőként vagy résztvevőként egy-egy sportesemény, verseny miatt. Elég csak a vizes vébét vagy a nemzetközileg ismert futóversenyeket említeni, amelyek nem csak Európából, de a világ legtávolabbi pontjairól is vonzzák ide a turistákat. A tendenciák azt mutatják, hogy a főváros turisztikai palettájának most az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense a sportturizmus, ami a sportinfrastrukturális beruházások révén akár négyszeres bevételt is produkálhat a következő pár évben – derül ki a BDO felméréséből.
Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró a téma kapcsán az M1 Ma Délelőtt adásában elmondta, hogy az eddig Magyarországon megrendezett versenyek szervezői jól vizsgáztak és az infrastruktúra is rendelkezésre áll a tömegeket vonzó versenyek lebonyolításához. A szakember ugyanakkor kiemelte a biztonságot is, hiszen Budapest ebből a szempontból is kiemelkedő, így az ide látogatók nyugodt szívvel választhatják úti célnak a magyar fővárost.
1,5 milliárd euróra becsülik a sportturizmus generálta bevételeket világszinten jelenleg. A Technavio londoni székhelyű piackutató cég előrejelzése szintén azt mutatja, hogy ez az összeg 2021-re a négyszeresére is nőhet. A listát a labdarúgás vezeti, ami a legnépszerűbb sportként a legtöbb nézőt vonzza. A Russian Tourism Agency becslése szerint a nyári oroszországi foci vébén csaknem 5 millió turista vett részt nézőként – ebből közel 3 millió orosz állampolgár.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született