A betlehemi csillag lehetett ilyen

400 éve fordult elő utoljára ez a csillagászati jelenség

[seifert.p] publikálva: 2020-12-21 16:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az év legérdekesebb bolygóegyüttállása december 21-én 20 óra előtt, és december 22-én hajnali 5 óra után is látható lesz, így a kijárási tilalmat sem kell megszegnünk, ha látni akarjuk.A bibliaban szereplő betlehemi csillaghoz is köze lehet.


Valószínűleg a csillagászat iránt érdeklődőknek nem sok újat mondunk, elvégre a közel 400 éve nem látott jelenségre ők már év eleje óta készülnek – ezt a HVG szúrta ki a Magyar Csillagászati Egyesület havi Égi kalendáriumában. Naprendszerünk két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz már hónapok óta „közelít egymáshoz”, az idei esztendő különlegesnek számít abban, hogy a szögtávolság minimuma jóval kisebb az átlagosnál: mindössze 6 ívpercet tesz ki. Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő, hogy a két égitest ennyire közel látszik egymáshoz a földi égbolton. Legutóbb 2000 tavaszán „körözte le” a Jupiter a Szaturnuszt.

A 2000 tavaszán bekövetkezett együttállással valóban volt probléma, leginkább az, hogy nem sokat láthattunk belőle, hiszen a bolygók Naptól mért szögtávolsága nagyon kicsi volt. Idén ennél lényegesen jobb lesz a helyzet, mivel a szép jelenség a Naptól mintegy 30 foknyira látszik majd.

A – remélhetőleg ezúttal tényleg – látványos égi jelenségnek ráadásul bibliai vonatkozása is van. A Szentírás alapján Jézus Krisztus születését egy „csillag” adta hírül, amelyet betlehemi csillagnak is nevezünk. Csillagászok és történészek sokat foglalkoztak annak megfejtésével, hogy vajon milyen égi jelenség mutatkozhatott azokban az időkben, mi lehetett a titokzatos betlehemi csillag. Bár százszázalékos biztonsággal nem jelenthető ki, de sok korabeli feljegyzés és a csillagászat legfrissebb ismeretei arra mutatnak, hogy ez az együttállás is lehetett az.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Népszerű előadások online

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pólók Japán megmentéséért
Segítenék a szigetország károsultjait
PÉNZTÁRCA
Nem fizetik ki az orosz űrhajósokat
Már a csillagokig ér az orosz válság
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szittya, a magyar repülőgép
Európa legkisebb gépe volt, Rubik tervezte
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt a tél!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

2. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

3. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

4. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

5. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

6. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

7. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

8. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

9. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

10. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

Műsoraink
2021.01.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2021.01.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2021.01.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hull a pelyhes

Szófelhő / Archív
--