Aktív lesz a turizmus 2017-ben
Az orosz vendég jó vendég, Győr pedig gyönyörű
[V.J.] publikálva: 2017-02-16 17:50:00 | Nyomtatás
Fotó: Bocskay Zsolt
Oroszország lesz a külföldi, Győr a belföldi, Pannonhalma pedig a kulturális díszvendég március 2. és 5. között a Hungexpo A pavilonjában, az Utazás 2017 kiállításon. Most először lesz gyermekmegőrző és játszóház, az Y generációt pedig újfajta kommunikációval és kínálattal várják.
Az orosz turistákért világszerte nagy a harc, és ebben Magyarország sem szeretne lemaradni. Nem csoda, ha orosz viseletbe öltözött lányok fogadták sóval és kenyérrel az újságírókat a józsefvárosi Marjoska bisztróban az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján. Azért sóval és kenyérrel, hogy megvédjék őket minden rossztól, és azért orosz szokással, mert a széles és színes kultúrával rendelkező Oroszország lesz az idén az Utazás Kiállítás díszvendége.
Több mint 200 belföldi kiállító mutatkozik be 20 ezer négyzetméteren, és most is az Utazással egy időben kerül sor az Afrika Expóra. Az első nap a szakmái, a péntek-szombat-vasárnap viszont már a nagyközönségé lesz – mondta el Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Aki a korábbiaknál sokkal izgalmasabb programokat ígért. Mint mondta, megváltoztak a szokások, az emberek már nem prospektusokat gyűjtögetni járnak ki, hanem bele akarnak kóstolni a kínálatba.
Erre szó szerint is lesz lehetőség Oroszország esetében: a nagy, nyüzsgő pavilonban a kíváncsiak kipróbálhatják, milyen is a híres pelmenyi, pirog vagy éppen vodka. A hírek szerint már a bejáratnál óriási szamovár köszönti majd a látogatókat. Igor Szevasztyanov, az Oroszországi Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa elmondta, hogy a magyarok között elsősorban Szentpétervár a sláger, de sokan mennek Moszkvába is. Ők pedig örömmel népszerűsítik az olyan, eddig viszonylag kevesek által látogatott desztinációkat, mint a Bajkál-tó, vagy buzdítják arra az utazókat, hogy üljenek fel a transzszibériai vasútra. De azon is dolgoznak, hogy legyen közvetlen szentpétervári járat Budapestről. Ami pedig az oroszokat illeti, az ő körükben Budapest mellett a gyógyturizmus Magyarországon a fő vonzerő.
Az idei kiállításnak két kiemelt témája van, ami egyben turisztikai trendbemutató is. Az egyik a megváltozott világpolitikai helyzet miatt a biztonság, a másik pedig a nemzetközi sportesemények turisztikai jelentősége. Az utóbbinak különös jelentőséget ad a júliusi budapesti vizes vébé, a mogyoródi F1 futam és a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) is, melynek Győr lesz a házigazdája. Egy hétig 50 ország 4000 sportolóját és sportvezetőjét látja vendégül a város 10 sportág képviseletében júliusban – mondta el Dr. Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. Arról is beszámolt, hogy 1500 aktivistát képeznek ki az ifjúsági olimpiára, és lassan készen áll az olimpiai falu is: 200, a későbbiekben értékesítésre kerülő lakásban, illetve az egyetem kollégiumában helyezik majd el a sportolókat, a sportvezetőket pedig szállodákban. De Győrnek akkora a szálláskapacitása, hogy lesz hol aludniuk a hazai turistáknak is, ha meg akarják nézni a versenyeket.
A város 100 négyzetméteres standján ott lesz Hugó, az ifjúsági olimpia kabalája is, “aki” kakas, utalva a vaskakas helyi legendájára – árulta el Dr. Domanyik Eszter, Győr Megyei Jogú Város Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője. Hugóval szelfizhetünk vagy táncolhatunk is majd az Utazás kiállításon, de beszállhatunk a papírvirág-készítésbe is. Győrben már kicsik és nagyok gyártják a sportolóknak a zöld olimpia jegyében átadandó papírvirágokat. A város egyébként új, friss arculattal készül, melynek szlogenje az “Egy város – ezer élmény”. Győr többször is az érdeklődés középpontjába kerül az idén: pályázik az Európa kulturális fővárosa címre és ott nyitják meg rövidesen a Szent László emlékévet.
Ami pedig Budapestet illeti: a főváros 300 négyzetméteres standján méltó módon kívánják bemutatni a sportturizmus évében a budapesti fejlesztéseket – mondta el Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. Természetesen hangsúlyt kapnak az olyan nagyszabású rendezvények is, mint a Tavaszi Fesztivál, a Forma 1 vagy a Nemzeti Vágta. Kiemelik a belföldi turizmus élénkítését is, amihez a tavaly kibocsátott belföldi Budapest kártya már eddig is nagy lökést adott.
Az Utazás kiállítás újdonsága lesz az idén a gyerekmegőrzőn és az Y generációnak szánt programokon túl az is, hogy a brigaexpón bringát is lehet venni, és azt ki is próbálhatjuk egy hatalmas tesztpályán. Ahogy évek óta, most is lesz Afrika Expo, immár a hatodik alkalommal ismerkedhetünk a kiállítás keretein belül a nagy lehetőségeket rejtő kontinenssel. Akinek pedig a látogatók közül szerencséje van, az nyerhet egy kétszemélyes utat a Kanári-szigetekre.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás