Közvetlen járat Budapest és Szöul között

Az első menetrend szerinti légi járat a két főváros között

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-09-22 15:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik meg Szöulba.


A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is. A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, optimális esetben hét járat indulna.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a LOT az elmúlt évek járatfejlesztéseivel megduplázta, 400 ezer fölé növelte éves utasforgalmát Ferihegyen, és hamarosan a legnagyobb hálózatos légitársaság lesz a budapesti repülőtéren. Hozzátette: évente 80 ezer utast regisztrálnak a két ország között, így a közvetlen járat megnyitása indokolt volt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze. Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva a LOT Polish Airlines magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt. Hozzátette: 30 éve vette fel a két ország a kapcsolatot, amelyből eddig hiányzott egy közvetlen járat.

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, 2018 rekord év volt a magyar turizmusban, és az új járat megnyitása hozzájárul ahhoz, hogy az idei évben is rekord forgalmat mérjenek. Hozzátette: bízik abban, hogy a LOT tovább bővíti majd a Budapest és Szöul közötti járatkínálatot.Ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Román cirkuszi oroszlánok Veresegyházon
Romániában betiltották egy ilyen mutatványokat
PÉNZTÁRCA
Komoly baj van két napszemüveggel
Az egyik nem szűrte rendesen az UV-sugarakat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látott már ötkilós fenyőtobozt? Megmutatjuk!
Kilátó százéves fák alatt - a Folly Arborétum
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--