A tavalyinál is több vendég lehet
Többen költenek többet
[Kail] publikálva: 2020-05-19 12:22:00 | Nyomtatás
Magyarországon a belföldi turizmus fog elsőként helyreállni, azt gondoljuk, hogy a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz mint tavaly volt - jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Zalakaroson.
Guller Zoltán a zalakarosi tourinform iroda felújításának átadásán elmondta: a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.
A válságból való kilábalás mindig adócsökkentéssel és fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot - fogalmazott a vezérigazgató.
A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Alsópáhokon.
Guller Zoltán a Kolping Hotel fejlesztéseinek átadása és egy újabb alapkőletétele alkalmából elmondta: még ezen a héten 85 milliárd forint támogatást adnak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésére és felújítására, valamint 4 darab ötcsillagos vidéki szálloda megújításának támogatására.
Még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére. Mindezeken felül a vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban, melynek célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben. A cél az, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban - fejtette ki.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?