Skóciában nem kapkodták el a dolgot
[szorenyi.p] publikálva: 2011-12-10 11:08:00 | megtekintve: 1934 | Nyomtatás
Tíz évbe telt, de immár végeztek az utolsó ecsetvonással is a csaknem két és fél kilométer hosszú vasúti híd acélvázán. A Forth híd amúgy Skócia büszkesége.
Tíz évbe telt, de immár végeztek az utolsó ecsetvonással is a csaknem két és fél kilométer hosszú vasúti híd acélvázán. Kétszázharmincezer négyzetméternyi felületre kellett felvinni a festéket, amely tripla rétegű, és - elméletileg - áthatolhatatlan. A remények szerint most legkevesebb húsz évig nem kell majd újrafesteni az Edinburgh és Fife közötti vasúti kapcsolatot biztosító acélmonstrumot.
A skótok olyan büszkék a hídjukra, hogy még a 2007-es sorozatú 20 fontos címletükre is a Forth híd képét tették. A monumentális vasúti híd építését 1883-ban kezdték meg. A mérnökök a lehető legjobb konstrukciót választották, a hidat kiegyensúlyozott konzolos elv alapján építettek. Ez volt az első olyan híd Nagy-Britanniában, ami acélból készült.
Építése során- 7 évig tartott - sokan sérültek meg, 57 ember pedig itt lelte a halálát. Az építési területet nyolc férfi pásztázta folyamatosan egy hajóval, hogy kimentse az akár 100 méter magas tornyokról vízbe eső munkásokat.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
2. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
3. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
5. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
6. Földönkívüliek alumíniumtömbje Romániában
Újabb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül
7. Szexsérülés és még kártérítést is kap
A munkáltató fizet az ausztrál kormányalkalmazottnak
8. Damu nem bujkálhatott tovább
A kórházból vitték el a rendőrök
Elveszhetnek az érzelmeid
10. Macska-gyilkosságok Egyiptomban
Az isteneknek szánták őket ajándékba
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Vízesésnél csinálná