Venetóban már biztonságosabb, mint otthon

A csábító kormányzó

[Kail] publikálva: 2020-05-20 14:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A határok újbóli megnyitásával a koronavírus-járvány terjedését elsőként visszaszorító északkelet-olaszországi Veneto tartomány teljes biztonságban várja a turisták visszatértét - hangoztatta Luca Zaia tartományi kormányzó, a Liga párt egyik legnépszerűbb politikusa a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott interjúban szerdán.


Luca Zaia a közösségi oldalán adott interjúban kijelentette: a Venetóba érkező látogatók garanciát kapnak arra, hogy a régió egészségügyi szempontból "biztonságosabb, mint a saját lakásuk".

Megjegyezte, Veneto közegészségügyi rendszere Olaszországban a legelső helyen áll, és világszinten is az elsők között szerepel.

"Velence városa, tengerpartjaink, Bibbione, Jesolo, Caorle, a Garda-tó szebb, mint valaha, és várja a turisták visszatértét, ahogy Olaszország megnyitja határait június 3-tól" - hangoztatta Luca Zaia. Hozzátette, a tartomány újraindult, és "erősebb, mint korábban". Megjegyezte, Veneto történetében nem ez volt az első súlyos válság, ezért a tartomány "tudta, mit kell tennie".

Hozzátette, a majdnem 5 milliós Venetóban a járványhelyzetben 50 ezren veszítették el munkahelyüket, ebből 35 ezren az idegenforgalomban. A turizmus került leginkább válságba, pedig tavaly még 70 millió olasz és külföldi látogatóval számolt, 18 milliárd euró bevétellel. Velence repülőtere, amely a harmadik legnagyobb forgalmú olaszországi légikikötő, jelenleg alig működik. "Minél gyorsabban a turisták visszatérésére van szükségünk, főleg osztrákok, németek érkezésére, akik a törzsközönségünknek számítottak" - jelentette ki.

Luca Zaia elmondta, hogy február 21. reggelétől, vagyis a Covid-19 fertőzés olaszországi terjedésének első napjától a polgári védelem margherai központjában dolgozik. Az egyik első olaszországi gócpont a venetói VoEuganeóban volt, amelynek 3500 lakosát február 23-én karanténba helyezték. Veneto első volt a szájmaszkok, lélegeztetőgépek beszerzésében és a vírustesztek elindításában, amelyekből eddig több mint félmilliót végeztek el. A tartomány kórházaiban választották külön először a Covid-19-betegeket, és plazmabankot hoztak létre, hogy a felgyógyultak vért adhassanak. A fertőzésterjedéssel szembeni gyors fellépés miatt a szakértők "venetói modellről" beszélnek. A tartományban az utóbbi három hónap alatt valamivel több mint 18 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, ebből az aktívak száma már ötezer alá süllyedt, jelenleg negyvenen vannak még intenzív osztályon. A halottak száma túllépte az 1800-at.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Itália újraindult

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így védhető ki a Vuhan-vírus
Egy tapasztalt újságíró mindennapi tanácsai
PÉNZTÁRCA
A járvány és a gazdaság
Szerdáig várjon a tankolással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs korona, kard van
Így zajlik a japán császár koronázási szertartása
RECIKLI
Fából vaskarika, nem, toronyház!
Meghökkentő épületterv egy kanadai mérnöktől

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

2. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

3. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

4. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

5. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

6. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

7. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

8. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

9. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

10. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

Műsoraink
2020.05.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után I.
2020.05.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után II.
2020.05.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Nyit a turizmus a koronavírus után I. ism.
Közösség
Nap lánya

A négy grácia

Szófelhő / Archív
--