Bogi, a béna

A valóságban egyáltalán nem béna

[superadmin] publikálva: 2017-07-06 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha ránézünk Bogira, egyáltalán nem a béna szó az, ami egyből az eszünkbe jut. A lány igazis vagány csaj. Ismerjük meg jobban! 
Új osztályt indított a Középsuli sorozat, melyben az egyik szerepet Szabó Boglárka kapta, aki Bogit, a bénát játssza a sorozatban.


Bogi 21 éves. Van egy fiú ikertesója. Jelenleg filmszakos szabad bölcsész az ELTÉ-n. A zene a mindene. Mindenevő, de főleg alter, indie, pop és punk rockot hallgat. Imádo gitározni és kedvenc előadói koncertjére járni, ahol az első sor az alap. Számára attól igazán teljes egy koncertélmény, ha fizikai illetve szemkontaktust tud kialakítani az énekessel egy-egy dal közben. Annál nincs felemelőbb érzés, amikor a mindkettőjük számára fontos és imádott dalokat egymásnak énekelik/üvöltik. Gyűjti a setlisteket, pengetőket, dobverőket. Ezenkívül még imádja a sorozatokat, szinte mindent néz, ami létezik, főleg ha van benne queer szál is. Erre azt mondja, hogy szeret fantáziavilágban élni. Érdekli a filmezés is, a történetmesélés, de elsősorban zenével szeretne majd így vagy úgy foglalkozni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szexi és vagány

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Drága a benzin, nincs dugó
Kisebb a környezetszennyezés
PÉNZTÁRCA
Kapukkal zárják le a Ferihegyi repülőteret
Megszűnik a szabad bejárás a repülőtérre
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
40 nap alatt a Föld körül
Új világrekord született
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
Aruba 1. május 25. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba 2. rész május 26. szombat 10:05 Világszám - Inforádió
10:35 Világszám - Inforádió
ism.
Közösség
Nap lánya

Egyre vonzóbb a vörös színésznő

Szófelhő / Archív
--