Üres bőrönddel Kínába

Hasznos tanácsok a nagy utazás előtt

[szorenyi.p] publikálva: 2010-10-29 00:00:00 | megtekintve: 14090 | Nyomtatásprint

hírkép

Könnyű tanácsot adni annak, aki Kínába készül és azt kérdi, mit vigyen magával. Semmit. Igen, jól látják, semmit. Pontosabban apró magyaros ajándékokat csomagolhatunk az útra. Hűtőmágnes, magyar csoki (Balatonszelet, Sportszelet), népművészeti apróságok és névjegy. Mindezeket ugyanis imádják a kínaiak.


Bármilyen évszakban utazunk Kínába egy dolgot nem szabad, telepakolni a bőröndünket ruhával. Semmilyen textíliát ne vigyünk magunkkal! Legfeljebb akkor, ha úgy döntünk, ez az utolsó alkalom, hogy felvesszük, mert utána úgy is kidobjuk. Ha pedig az utazótáskánk is cserére érett, akkor elég egy nejlonszatyor. A többit ugyanis itt kell megvenni.

Mindezt azután merem leírni, hogy Peking a legnagyobb kínai áruházában jártam, amely az egyes metró vonalán található. Az állomás neve Yonganli. Itt minden van, ami a napi élethez kellhet, sőt annál is egy kicsit több. Magyarországon megszokhattuk, hogy a kínai áruházakban az olcsó, bóvlit lehet csak megkapni. Olyan melegítőket, amelyeket a gyerek nem vesz fel, mert ciki. Itt azonban ilyenről szó sincs. A menő márkák legújabb kreációi vásárolhatók meg a megszokott ár töredékéért. De nem húzom tovább a magyar bevásárlóközpontokon edzett idegeiket, következzenek az árak.

Converse cipő: itthon 18000 Ft, Kínában 2800 Ft. Boss alsónadrág: itthon 4600 Ft, Kínában 600 Ft. Jeep póló: itthon 10000 körül, Kínában 2500. Egyszerű zokni: itthon 400 Ft, Kínában 75 Ft. Armani öltöny: itthon legkevesebb 200000 Ft, Kínában 15000 Ft. Bőr férfi nadrágöv: itthon 4000, Kínában 600. Swarowski fülbevaló és nyaklánc: itthon 35000, Kínában 3000. Ray Ben napszemüveg: itthon 30000-55000 Ft, Kínában 2000-4000 Ft. A műszaki cikkeknél azért más a helyzet. Ezek csupán 10-20 százalékkal olcsóbbak a hazaiaknál és ugye a garancia okán nem is érdemes ezekről gondolkodni. Kínai menüvel pedig amúgy is nehezen boldogulnánk egy filléres telefon esetén. Az óra természetesen kivétel. Az árak pedig szigorúan az alkukészségünktől függ, itt ugyanis ezt keményen kell művelni.

Mindezek, főleg a ruhák, tényleg kiváló minőségben, eredeti címkézéssel és egyéb tanúsítványokkal kaphatók. Egy dologra azonban ne számítsunk, számlára, de ugye ezt ezek után nem is várják el! Természetesen vannak, hagyományos plazak is. Itt szabott árakkal dolgoznak, és az üzletek teljesen olyanok, mint Európában. Az árak is, bár a Converse cipő azért még itt is csak 11000 Ft-nak megfelelő jüanba kerül.

© vilagszam.hu



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A biciklisek örülnek az új Andrássy útnak
Helyet cserélnek a parkoló autókkal a bringások
PÉNZTÁRCA
Pénz nélkül a Szigeten
A Vodafone mobiltelefonos fizetést ígér
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyarra fordíttatták az étlapot Bibionén
Olaszországban is otthon vagyunk
RECIKLI
Szelektív temető
Környezettudatos szemétszedés a hajdúsági temetőkben
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Bármelyik csődörrel elbánik

Szófelhő / Archív