A Halászbástya elfeledett szobrai
[Kail] publikálva: 2020-01-28 16:13:00 | Nyomtatás
A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során.
A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években - mondta el a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.
Fuller Ferenc régészeti csoportvezető hozzátette: az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön.
Végh András, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának igazgatója egy másik jelentős leletről is beszámolt: szintén a Dísz tér 2. alatti pincerendszerből került elő egy vörös mészkőből készített medence, amely középkori eredetű lehet, ezt azonban még további vizsgálatoknak kell tisztázniuk.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök