A szaloncukor idén is sláger

3500 tonnát veszünk belőle

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-12-20 08:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mintegy 3500 tonna fogyhat az idén az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, a forgalom értéke pedig 6,5 milliárd forint lehet, egyre többen vásárolnak minőségi terméket - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.


Elmondta, hogy a háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek. A vásárlók közel kétharmada a zselést választja. Egy kilogramm szaloncukor már 799 forinttól kapható, a prémium kategóriájúak ára dobozonként elérheti a 3000 forintot, de kilogrammonként akár a 10 ezer forintot is.

Sánta Sándor - aki egyben a Chocco Garden Kft. ügyvezető igazgatója - közölte, hogy a cég alig három éve értékesít szaloncukrot a magyar piacon, de eddig minden évben valamilyen közönség díjat elnyert, idén például a legfinomabb zselés szaloncukornak járó elismerést. Kiemelte, hogy egyre több pozitív visszajelzést kapnak a fogyasztóktól, 50 millió forint feletti az értékesítésből származó bevételük ezen édességből. Kisvállalat lévén a termékeik egyelőre kevés üzletben érhetők el, de törekszenek a bővítésre. Szécsényi Judit, az egyebek mellett Milka szaloncukrot gyártó és forgalmazó Mondelez Hungária Kft. márkamenedzsere az MTI-nek elmondta, hogy évről évre nő ezen édesség eladása, amellyel a márkás szaloncukrok kategóriájában piacvezetőnek számítanak.

Az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt az értékesített Milka szaloncukor mennyisége, abból éves szinten 300-400 tonnát adnak el, idén 370 tonnára számítanak. A vállalat szezonális termék értékesítésének mintegy 70 százalékát a Milka szaloncukor adja. Évek óta a Feketeerdő íz a legkedveltebb, azt a kakaókrémes követi, a harmadik pedig a mogyorókrémes, mindezek mellett pedig nagy a kereslet a szaloncukor válogatásukra is - tette hozzá.

Csuvár Csaba, a LISSÉ Édességgyár Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy tavaly 190 tonna szaloncukrot gyártottak, idén pedig 204 tonnát. Az értékesített szaloncukorból származó bevétel 2018-ban 270 millió forintot tett ki, idén 340 millió forintot, jövőre pedig elérheti a 400 millió forintot.

Egyre nagyobb hangsúlyt képvisel a hozzáadott cukor nélküli szaloncukor a cég által gyártott mennyiségben: tavaly 13 százalék volt, idén már 18 százalék. Ezen termékek között található laktóz- és gluténmentes változat is. A cég értékesítési adatai alapján a legkedveltebb ízeknek a zselés, a kókuszos, valamint az aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukrok számítanak. Szamos László, az édességgyártó Szamos Kft. főcukrásza közölte, hogy 20 százalékkal bővült a forgalmuk idén a tavalyihoz képest. Hozzátette: a fogyasztói döntések a minőségi termékek irányába tolódnak el, egyre keresettebbek a prémium termékek, így a cég által gyártott és forgalmazott szaloncukrok is. Legnépszerűbb termékük tavaly a klasszikus marcipán szaloncukor volt, amelynek forgalma évről évre bővül.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Karácsonyi horror a plázában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Környezetvédelmi adó a napelemekre
Az akkumulátor környezetbarátabb?
PÉNZTÁRCA
Még 60 milliárd a migránsok miatt
Több pénz kell az adófizetőktől
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fellendítené a turizmust Veresen Simon Tamás
Látnivaló és lehetőség bőven akad
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--