A tengerparti halászó-földművelő és állattartó közösség kőfal építésével védekezett az utolsó, húszezer évvel ezelőtti jégkorszak után megemelkedő tengerszint ellen, de a természeti erőkkel szembeni küzdelmük végül kudarccal végződött, és településük víz alá került.

Búvárrégészek a neolitikum korából származó, monumentális, legalább egy kilométerről odavitt kövekből emelt védmű mintegy száz méter hosszú szakaszát találták meg a Haifa melletti tengerparton a Tel Hreiz nevű, jelenleg víz alatti, egykori település mellett.
Amikor a korabeli tengerparti közösség letelepedett, akkor falujuk még három méterrel a tengerszint felett volt, de a nemzedékek során az emelkedő vízszint veszélyeztetni kezdte őket, ami ellen kőfallal védekeztek, amíg tudtak.

A Haifai Egyetemen kutató Ehud Galili vezette tudóscsoport szerint az utolsó jégkorszak után, mintegy húszezer éve, évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje, de mintegy négyezer évvel ezelőtt a vízmagasság a mai szinten stabilizálódott, nagyjából abban az időben, amikor megjelentek a jelentős hatalmak és kultúrák a tenger partjainál.

"A neolitikumban a mediterrán vidékek lakói évi 4-7 milliméteres tengerszint-emelkedést észlelhettek, ami életük során 12-21 centiméterre adódott össze" - mondta Galili a lapnak.

Izrael az elmerült helyek szuperhatalma. A világon sehol másutt nem fedeztek fel olyan sok tenger alatti településmaradványt, mint itt - tette hozzá. Az Izrael partjainál eddig felfedezett tizenöt ősi település viszonylag épen maradt, mert a homok beborította, és megőrizte ezeknek a falvaknak a nyomait, épületeket, temetőket, kutakat.

A legrégebbi, 9000 éves, még kerámiát nem ismerő falut Atlitnál találták 8-12 méterrel a tenger alatt, 2-400 méterre a mai tengerparttól. Tőle északra 7-7,5 ezer éves település nyomaira bukkantak, ennek lakói már tudtak kerámiaedényeket készíteni.

A tudósok szerint csakis együttes, közösségi erőfeszítéssel alkothatták meg a gátat, mert annak köveit egyedül nem bírná el egy ember. Vannak köztük egyméteres, több mint egytonnás kövek is, amelyeket a falutól egy-két kilométerre fekvő folyómederből kellett odaszállítani, és ebben az időben még nem háziasították a nagyobb, teherhordásra alkalmas négylábú állatokat.

A falat a tenger felé építették, miközben a szárazföld felé nem emeltek védekezést szolgáló építményeket. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy nem kellett harcot folytatniuk ellenséges csoportokkal településük védelmében.

Az egykori emberek erőfeszítései hosszú távon csődöt mondtak a tengerrel szemben, és kénytelenek voltak elhagyni a mintegy ötszáz éven át lakott helyet. De két fiatal nő csontvázát, olívaolaj készítéséhez szolgáló gödröt, valamint szarvasmarha-, sertés-, kecske- és kutyacsontokat hagytak maguk után, szerves anyagokat, melyek lehetővé tették a pontos szénizotópos kormeghatározást.

A nemzetközi kutatásban részt vettek az ausztráliai Flinders Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság, és a Jeruzsálemi Héber Egyetem szakemberei is, akik munkájuk eredményeit a Plos One tudományos folyóiratban tették közzé.