Ha dohányzik, holnap ne gyújtson rá

A Ne gyújts rá! - világnap az Egyesült Államokból indult

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-11-18 22:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a "Ne gyújts rá!"-világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat - legyenek hagyományos cigaretta-, e-cigaretta- vagy hevített dohánytermék-használók -, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá, és kipróbálják, le tudnának-e mondani a nikotinról - közölte Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szerdán az MTI-vel.


Közleményükben a csütörtöki világnap alkalmából emlékeztettek: a nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született, amikor az egyesült államokbeli Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakosait, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott.

Magyarországon idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzási szokásokat vizsgáló országos reprezentatív felmérése, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság csaknem 30 százaléka volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is). A közleményben idézték Cselkó Zsuzsát, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetőjét, aki ismertette: míg 2003-ban 34 százalék volt a dohányzók aránya, napjainkban a lakosság 27,3 százaléka napi rendszerességgel, 2,3 százaléka pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt. Felhívta a figyelmet arra: sok, alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe.

A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29 százalékuk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15 százalékát szívja be, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak - olvasható a közleményben. A megkérdezett dohányzók több mint negyede már próbálkozott a leszokással, önerőből vagy szakember segítségével. Kitértek arra is, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés kialakulásában.

A "Ne gyújts rá!"-világnap jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, "milyen az élet cigaretta nélkül", és végiggondolják, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz - írták, megemlítve, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dohányzás-leszokást támogató központja napi 24 órában hívható a 06 80 44 20 44-as számon, ahol a dohányzók nemcsak tanácsot, hanem lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a teljes leszokáshoz.
Ne gyújts rá!"-világnap lesz csütörtökön

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Amire 20 milliárdot költöttek az emberek
Az OTP sikeresnek tartja a SZÉP-kártyát
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.11.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III.
2020.11.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok IV.
2020.11.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III. ism.
Közösség
Nap lánya

Johnny Depp bántalmazott kedvese

Szófelhő / Archív
--