Új rangot kapott a Káptalandomb

Nemzeti emlékhely Győrben

[Kail] publikálva: 2020-03-25 09:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Országgyűlés kedden nemzeti emlékhelynek nyilvánította a győri Káptalandombot.


A Káptalandomb Győr kiemelkedő jelentőségű és az egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező negyede. A Moson és a Duna találkozásánál fekvő hordalékkúp a város legősibb része, itt áll a város két legjelentősebb műemléke, a Püspökvár és a bazilika, itt látható Szent László hermája és boldog Apor Vilmos síremléke.

Évente több mint százezer látogató érkezik a Káptalandombra, az itt található székesegyház látogatóközpontjában pedig naponta több százan fordulnak meg.

A kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján „nemzeti emlékhely: a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amely a magyar nemzet, illetve a magyar és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősítő és identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír, továbbá amely országos jelentőségű állami megemlékezés színhelye lehet, és amelyet az Országgyűlés törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánít.”

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült a jeti titka
Medve, vagy sok minden más
PÉNZTÁRCA
Jegyüzérkedhetett az ukrán sportvezető
A BBC buktatta le a főtitkárt az olimpiai jegyekkel
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.06.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.06.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.06.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

A jó kislány

Szófelhő / Archív
--