Több százan jöttek el a köszöntésre. Az oszlopról, a tornácról, a virágágyásról is magyar zászlót lengető helyi népek csüngtek. Népviseletbe öltözött lányok, asszonyok frissen sütött házi kenyeret és pogácsát adtak fel a vonat ablakából kihajoló, könnyes szemű utasoknak. A férfiak demizsonokban hozták az érkezőknek a házi pálinkát, és a mennyiséget nem sajnálva, rögtön több decis poharakba töltötték a tömény alkoholt.

Az összegyűltek együtt énekelték a székely Himnuszt.

Csángó nótaszó csendült fel a hangosbemondóban, és tánccal kísért bemutatóval kedveskedtek a magyaroknak. Deáky András a gyimesiek közös örömét fejezte ki rövid köszöntőjében. Szavakkal nehezen dokumentálható hangulat most fokozódott igazán. Lélekemelő érzés megtapasztalni a helyiek el nem feledett egykori hazájuk iránti szeretetét. A trianoni döntés után a határon kívül rekedt magyarok generációkon keresztül megőrizték a történelem szomorú emlékét, de identitásukat nem felejtették. Sokan közülük, talán soha nem juthatnak el hazánkba. A helyiek boldogságára a zarándokok magukkal hoztak ide most „egy szelet Magyarországot”. Szem nem maradt szárazon...

A köményes pálinkától mámorosan, és a csángó süteményekkel jóllakva felkerekedett a társaság a Gyimesi-szorosban megtartott eseményekre. Elsőként a szentmisét celebrálták, amelyet az ezer éves határon fekvő kontumáci kápolna előtti színpadon tartották meg. A szentbeszédet Papp László atya, a marosvásárhelyi Szent Imre Római Katolikus Kollégium lelki igazgatója mondta.

A tömegek felkapaszkodtak a hegyoldalra, és miközben a misét celebrálták a szabad ég alatt, mi nem győztünk betelni a táj szépségével. A zarándokokkal megtelt Gyimesi-szorost a távolban magasodó fenyőerdők ölelik körül. Csodálatos. A misét követően, délután 14 órakor a Katonai Emlékhelyet avatták fel, amely a Gyimesbükk környéki harcokban és elmúlt két évszázad háborúiban és forradalmaiban elesett áldozatainak állít emléket. A bevezető beszédet Salamon József, a helyi plébános mondta, a történelmi áttekintést pedig Nagy József, történésztől hallottuk.

A hegyoldal túloldalán, a felújított őrháznál Deáky András, fogadta a vendégeket. Görbe Miklós, Gyimesbükk polgármestere a nemzeti összetartás erejét, az el nem feledett identitás jelentőségét fejezte ki beszédében.

Én pedig szinte már sportot űztem abból, hogy minden fontos eseményekről tudósítsak. Tehát lenyargaltam a lejtőn, átverekedtem magam a jó hangulatú tömegen, és alig pár méterről csodálhattam meg a feldíszített vonatunkat, amely jelképesen vonult be a régi őrházhoz, az egykori utolsó határállomásra.