Ezek a helyek alkalmasak a többnapos kirándulásra
[Ujvári] publikálva: 2020-07-30 21:31:00 | Nyomtatás
A vírustól és a karanténtól való félelem visszavetette a külföldre vágyok utazási kedvet, megnőtt a belföldön nyaralók száma. Kiss Róbert Richard turisztikai szakértőt kérdezte az M1 csatorna a legnépszerűbb hazai úti célokról.
A Balatonon túl is van élet, szép számban akad hazánkban még felfedezni való. Vannak olyan helyek, amik a túrázni vágyóknak kedveznek, - mint Sátoraljaújhely, Sárospatak, - ahogy akadnak olyanok is, amik a pihenni vágyók igényeit tartják szem előtt - mint a gyógyfürdők.
Egyre gyakoribb, hogy többnapos kirándulásokat szerveznek a családok. Országszerte találni erre alkalmas helyet, például az őrségi panziók idén népszerűek, ahogyan Szeged és környéke is, Sopron mellett. ,,Sopron a szülővárosom, a környékét bejárva történelmi időutazáson vehetünk részt. A Fertő-tó vize alkalmas arra, hogy fürödjünk benne."
A legnépszerűbb úti célok között még mindig ott találjuk a fővárost, ahová sokan érkeznek. Igaz, erről nehéz lenne statisztikát készíteni, mert gyakran előfordul, hogy a vidékről érkezők barátoknál, rokonoknál vagy épp ismerősöknél szállnak meg. Budapest szép számmal tartogat csodákat.
A gyógyfürdők is töretlen népszerűségnek örvendenek. Az utóbbi időben komolyabb fejlesztések voltak a fürdőhelyeken. Debrecenben, komoly fejlesztéseknek köszönhetően, elkészült a kétszintes Aquaticum. A komplexumban időzve egyszerre gyönyörködhetünk a tájban és pihenhetünk önfeledten.
A fürdőhelyek évről évre versengenek egymással, mert igény mindig van rájuk. A sárvári fürdőhelyen is szép számmal végeztek fejlesztéseket, ahogyan a Hévízi-tó és környéke is népszerű. A megfelelő védőtávolság betartását szem előtt tartva, ezeken a helyeken generálnak bőven forgalmat.
Tagadhatatlan tény, hogy a koronavírus-járvány nem kedvezett a turizmusnak idén, ugyanakkor a magyar utazók kedvét nem vette el hazánk felfedezésétől.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás