Ballon felengedésével emlékeznek

A csillagászat napjára készülnek Várpalotán

[Ujvári] publikálva: 2020-02-15 13:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ballon felengedésével emlékeznek meg a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai a csillagászat napjáról május elején. Az Űrbatyu II. elnevezésű ballonban elhelyezett eszközök légi felvételeket készítenek és légköri adatokat is rögzítenek majd - tájékoztatta az MTI-t az egyesület elnöke.


Ivanics Ferenc elmondta, hogy a tervek szerint május 2-án reggel indítják útjára a várpalotai Thury-vár szomszédságából a mintegy két kilogramm tömegű ballont. Mint mondta, a harmincszor harminc centiméteres nikecell dobozba három kamerát, egy APRS-t (Automatic Packet Reporting Sytem) és egy rádiólokációs modult helyeznek el. Érdekesség, hogy a megtöltött ballon átmérője - amely a földön 2 méter -, a megcélzott 30 ezer méter feletti magasságban 15 méteresre növekszik majd - tette hozzá.

Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a berendezés része lesz egy "terminátor modul", amely a ballont szétszakadás után leválasztja, így az eszköz a fékező ernyő segítségével visszatér a földre. Az amatőr csillagászok modellezik a lehetséges földetérési helyszínt, amely a szélirányától és -erősségétől függően történhet Várpalota közelében, de arra is van esély, hogy Szlovákiába kell érte menni.

Hozzátette: ha a felengedés napján tiszta idő lesz, szabad szemmel néhány ezer méteres magasságig látható majd a ballon. A csillagászok a felengedés után egyből útnak indulnak majd, hogy a leszállást követően megkeressék a ballont. Minden lehetőségre felkészülnek, ugyanis visszatérhet egy toronyház tetejére vagy akár nehezen megközelíthető hegyvidékre. A műszerek által készített fotókat az interneten bárki megnézheti majd. A felengedésre minden érdeklődőt várnak - tette hozzá az egyesületi elnök. A felengedés helyszínére interneten lehetett szavazni, Tapolca, Pápa és Várpalota versengett, utóbbi nyerte a voksolást.

A csillagászat napja "mozgó ünnep", mely a holdfázishoz igazodik, április közepe és május közepe közötti időszakra esik - fűzte hozzá a csillagászati egyesület elnöke.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Mire és mennyire gyűjtenek a fiatalok?
Új app segíthet a spórolásban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--