Mesterszakács jelöltek a thai főzőtanfolyamon
25-en tanulhatták
[Polyák Dóra] publikálva: 2015-05-12 17:31:00 | Nyomtatás
Hatalmas érdeklődés övezi a thai konyha művészetét világszerte. Május 12-én 25 mesterszakács jelölt vehetett részt a limitált thai főzőtanfolyam, amelyet ezentúl minden évben megrendeznek majd. Az idei résztvevők ígéretes követei lehetnek majd a thai konyhának Magyarországon.
A Thaiföldi Nagykövetség Kereskedelmi Irodája és Budapesti Gazdasági Főiskola összefogásának köszönhetően jöhetett létre a májusi főzőtanfolyam, ahol idén 25 mesterszakács jelöltet tudtak bevezetni az ázsiai konyha rejtelmeibe. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, várhatóan évről évre egyre több szakácsot tudnak majd vendégül látni a tanfolyamon, melynek céljai között szerepel az is, hogy meggyőzze a vendéglátóipari vezetőket és séfeket, hogy ízletes thai ételekkel is bővítsék menüiket, és jó hírét vigyék a thai konyhának Magyarországon.
Exkluzív vacsora a thai ízek jegyében
A tanfolyamot megelőzően, május 11-én került sor az exkluzív, „Taste Thai” névre keresztelt felvezető vacsorára, melyet a Thaiföldi Nagykövetség Kereskedelmi Irodája a Tom Yum étteremmel közösen szervezett. A vacsorán neves thai szakemberek mutatták be a thai konyha elbűvölő és autentikus ízeit.
A thai konyha ételei a legegészségesebb ételek a világon
A thai ételek nem csupán ételt jelentenek, hanem a Thai kultúrát is tükrözik. Ízei olyan művészi kombinációk, melyekben megtalálható az édes, a csípős, a savanyú és a fűszeres is. Művésziességük mellett a thai ételek a legegészségesebb ételek közé is tartoznak – számos thai ételt, mint például a Tom Yum leves, jelenleg is tudományosan vizsgálnak hihetetlen egészségügyi hatása miatt. Immunerősítő hatása nem is meglepő, hiszen a thai konyha alapfűszerei közé tartozik a kurkuma, a koriander, a citromfű és a friss chili, melyek mind nagy hatással vannak egészségünk megőrzésében.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született