Idén is átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat
A Bogyó és Babóca szerzőjét is díjazták
[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-12-19 00:00:00 | Nyomtatás
A Magyar Nyelvőr Díjat minden esztendőben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díj díjazottjait három terület képviselői közül választotta ki a Magyar Nyelvőr Alapítvány Kuratóriuma, a külhoni magyarok köréből, a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért.
A Magyar Nyelvőr Díjat minden esztendőben olyan személyek kaphatják, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díj díjazottjait három terület képviselői közül választotta ki a Magyar Nyelvőr Alapítvány Kuratóriuma, a külhoni magyarok köréből, a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért.
A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja, hogy a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa a határainkon innen és a határainkon túl, és erkölcsi és anyagi elismerésként évről évre Magyar Nyelvőr Díjjal jutalmazza az arra érdemes személyeket.
Dr. Keszi István, az Alapítvány alapítói jogainak képviselője beszédében kiemelte, hogy megbecsülés illet mindazokat, akik munkájuk során a mindennapokban sokat tesznek a magyar nyelv megőrzéséért és fennmaradásáért. Az Alapítvány ezévi tevékenységének részeként megemlítette, hogy az ELTE oktatóival megrendezték a legnagyobb hazai retorikaversenyt, adományokat vittek a Felvidékre és Erdélybe, illetve társrendezőként részt vettek az Eötvös-szónokversenyt megrendezésében is.
Az eseményen részt vett Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, a díjátadó fővédnöke is, aki beszédében kiemelte, hogy napjainkban különösen fontos a magyar nyelv ápolása.
A magyar szavakat még soha annyian nem írták le, mint mostanában, de kérdéses, hogy a Zuckerberg-világ, a modern internet világa mennyire változtatja meg nyelvünket – hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Magyar Nyelvőr Díj átadóünnepségén. Négy-ötszáz évente van ekkora váltakozás a kommunikáció világában, így most különösen fontos azok munkája, akik sokat tesznek a magyar nyelvért – tette hozzá a miniszter.
Magyar Nyelvőr Díjban részesült Dr. Haader Lea, az MTA Nyelvtudományi Intézet (ma: Nyelvtudományi Kutatóközpont) ny. tudományos főmunkatársa és az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének nyugállományú docense, Ádám Zita tanárnő, a Szlovákiában folyó magyar nyelvű oktatás meghatározó alakja és Bartos Erika is, a nagysikerű Bogyó és Babóca, az Anna, Peti, Gergő című szerzője, forgatókönyvírója.
Dr. Haader Lea
Az MTA Nyelvtudományi Intézet (ma: Nyelvtudományi Kutatóközpont) ny. tudományos főmunkatársa és az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének nyugállományú docense.Tudományos munkássága egyaránt kiterjed a nyelvtörténetre és a leíró nyelvészetre. Részese volt az összefoglaló grammatikák elkészítésének, többek között a Benkő Loránd szerkesztette A magyar nyelv történeti nyelvtanában és a Keszler Borbála szerkesztette Magyar grammatikában írt fejezeteivel. Több ómagyar kódex kritikai szövegkiadásának eredményeképpen ismerte fel a kódexkezek hibázásaiban a rendszerszerűséget, és hozta létre az ómagyar hibatipológiát. Nyelvtörténeti elemzéseiben a nyelvi tények mögött a nyelvhasználó ember keresése foglalkoztatja. A scriptori hibázások vizsgálata által századokkal korábban élt személyekről rajzolt töredékes arcképeket – nyelvi kontaktusjelenségeiktől kezdve egy kódexmásoló szerzetes diszlexia–diszgráfiájáig.
Meghatározta a 16. századi margitszigeti egykori domonkos kolostorban működő scriptorium műhelymivoltát. A hibatipológia alapján találta meg a Halotti beszéd századok óta vitatott szavának valószínű megoldását. A szélesebb olvasóközönség számára Dömötör Adrienne-nel közösen készített olvasóbarát átírásban egy, az ómagyar kódexekből válogatott „Halandó, ezeket megmondjad!” Magyar nyelvű imádságok a XV−XVI. századból c. kötetet. Tudományos bizottságok tagja, Bárczi- és Fraknói-díjas.
Ádám Zita
Ádám Zita tanárnő hosszú évtizedekben mérhetően meghatározó személyisége a Szlovákiában folyó magyar nyelvű oktatásnak, a felvidéki oktatásügynek, a nemzetiségi nevelésnek.
1969-ben szerzett tanári diplomát a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar nyelv és irodalom – szlovák nyelv és irodalom szakán. Itt végezte posztgraduális tanulmányait, és doktorált 1986-ban. Alapító tagja, később elnöke, illetve alelnöke volt a magyar nemzeti kultúra megismerését és a nemzeti identitás erősítését elsődleges céljának tekintő, 1990-ben létrejött Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének. A szövetségnek jelenleg is tiszteletbeli alelnöke, emellett a Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központ vezetője.
Bartos Erika
Bartos Erika Pro Familiis-díjas magyar író, meseíró, építészmérnök. A Bogyó és Babóca, az Anna, Peti, Gergő című nagy sikerű könyvek szerzője, forgatókönyvírója, a Brúnó sorozata pedig azt is igazolta, hogy igazi modern polihisztor. Építészmérnökként is tud kimagasló nyelvi bravúrokkal egy egész generációt az anyanyelv szeretetére, az olvasásra nevelni, sőt, tájakat, a kulturális örökségünket is képes bemutatni a legkisebbeknek is. A gyerekeknek egy megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Brúnó Budapesten című sorozatában a fővárost mutatja be gyerekszemmel, míg a Brúnó a Balatonon könyvek a magyar tengert járják körbe.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás