Megfogadtam, hogy csak a kínai utazásom végén írok majd a kínai gasztronómiáról, amikor már többfajta kínai konyhát kipróbáltam, de a mai este után nem tehetem. A közép-kínai Luoyang városában olyan ínyencségben volt részem, amelyről azonnal be kell számolnom. 12 fogásból álló, csak leveseket tartalmazó menüsort állítottak össze a vendéglátók. Maga a város polgármester-helyettese invitált a milliós lélekszámú (itt kicsinek számító) település legpatinásabb éttermébe.

Luoyang városa legalább 4000 éves.

Luoyang Közép-Kínában fekszik. Hajdan innen indult a híres Selyemút. Most a high-tech ipara miatt mini Szilikon-völgynek is tartják a helyiek. Emellett büszkék a világörökség részét képező közeli longmeni barlangtemplomokra és a peony virágra (pünkösdi rózsa), ami állítólag itt a legszebb a világon. Azonban mégsem ezeket teszik az első helyre, ha a város büszkeségeit sorolják, hanem a már beharangozott 12 fogásos levesvacsorát.

Valóban fantasztikus ízkavalkádban lehet része annak, aki kipróbálja. Kérem, felejtsék el az otthoni édes-savanyú levesnek nevezett löttyöt, ami a kínai gyorséttermekben kapható. Az minden, csak nem a kínai a konyha része.

A könnyű előételek (8 volt összesen) után másfél órán keresztül csak ámultam. Készült itt leves édesburgonyából, rántott húsnak kinéző tengeri halból, kukoricából, sült tofuból, tengeri uborkából, fasírtból, gyömbéres bambuszrügyből és még ki tudja, hogy miből. Utolsó előtti fogásként hozták a nálunk is ismert tojáslevest, de nem azt a ragacsos, barna, zöldségekkel telepakolt valamit. Egy valóságos ízorgiát él át az ember a szájában. Közben persze ott volt a körasztalon a pirosra sült kacsa, az általam még sohasem látott párolt gomba, és a tojásos-spenótos lepény is. Ezen fogások, és a végén tálalt gyümölcskosár igazából csak kedves mellékzönge volt a kiváló ételsor után. A turistáknak tehát a hagyományos kulturális látnivalók mellett, ezért a menüért is érdemes ellátogatni Luoyangba. Másfél óra repülővel Pekingtől, hát nem megéri?