Már nem kell házasságlevél a közös szobához
Turistákat akarnak Szaúd-Arábiában
[Kail] publikálva: 2019-10-09 11:06:00 | Nyomtatás
Persze csak a külföldiekre vonatkozik ez. Egyedül utazó külföldi nők szintén foglalhatnak majd szobát, korábban ez szintén tilos volt.
Az elmúlt hónapban jelentették be az új turistavízum-programot Szaúd-Arábiában, ehhez kapcsolódva újabb intézkedéssel teszik még vonzóbbá a királyságot a külföldi utazóknak. A turizmusért felelős bizottság elfogadta a szálláshelyek új szabályzatát, mely szerint a jövőben nem kell majd külön szobában aludniuk a nem házas külföldieknek a sivatagi királyságban - adta hírül az Okaz nevű szaúdi lap.
Eddig ugyanis azok a külföldiek, akik nem tudták bizonyítani, hogy házastársak, külön szobába kényszerültek. Egyedül utazó külföldi nők pedig egyáltalán nem foglalhattak szobát, de most ez is megváltozott. A reformok az öltözködésre még nem terjednek ki, itt továbbra is a helyi szokások tiszteletben tartását kérik, vagyis csupán az arc és a kézfej látszódhat ki a textíliák takarásából.
A szaúdi királyság 2030-ig 100 millió látogatót szeretne fogadni és ezzel elérni, hogy a turizmus adja a GDP 10 százalékát. Milliárdokat fektetnek új szálláshelyek építésébe, és több, a turizmust célzó tematikus park is épül és az ország területén.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás