Húsvéti kalandtúra Noszvaj meseútján

Hangulatos programokkal várták a résztvevőket

[L.Eszter] publikálva: 2016-03-26 18:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Noszvaj híres a településen található meseútjáról, ahol az úton lévők a mesék világán keresztül ismerhetik meg ezt a gyönyörű tájegységet, mindezt a magyar és a palóc mesék felelevenítésével. Ezen a hétvégén is szerveztek hasonló kalandtúrát, mégpedig húsvét alkalmából.


A mesebeli élménytúrának több állomáspontja is van. A találkozót az Oxigén Hotel Family & Spa előtt szervezték meg, ahol Oszter Alexandra színművésznő társaságában felbontottak egy kis mesedobozt, meghallgattak egy népmesét, majd egy szafari busszal – ami szintén látványossága ennek a térségnek – útnak indultak a De la Motte kastélyhoz. A kastély, és a környék megcsodálása mellett a gyerekek mesét hallgathattak, hagyományőrző népi játékokat játszhattak, valamint kézműves foglalkozásokon vehettek részt, ami alatt húsvéti tojásokat is alkottak a gyerekek.

„Mindig nagyon szívesen látogatják a kastélyt és az ehhez kapcsolódó programokat, valamint a húsvéthoz tartozó foglalkozásokat.” - említette Sárvári Krisztina, szálloda- és értékesítési igazgató a legnépszerűbb programokról.

Ezen a napon nyitotta meg kapuit egy új noszvaji szálloda, amely húsvét tiszteletére fogadta először vendégeit. A Tündérkert Hotel a kastély tőszomszédságában található, ugyancsak festői környezetben. A szálloda 36 szobával rendelkezik.

A szervezők három animátor segítségével most is igyekeztek olyan programokat szervezni, amik a különböző korosztályú gyerekek számára is ideálisak lehettek. Programjaikat az óvodáskorú, 3 éves gyerekektől kezdve, 6-10 éves gyerekeknek is ajánlják.

„Ez most is így történt, de aztán nagyon sokszor a nagyobb gyerekek is élvezték a kisebb gyerekeknek szóló programokat.” – mondta Sárvári Krisztina.

Az eseményre a szállodák vendégei mellett a közeli vendégházakból is érkeztek résztvevők.

„Biztos, hogy száz fölötti volt a részvétel összesen.” – osztotta meg velünk Sárvári Krisztina.

Noszvaj és a környező települések (pl.: Mezőkövesd, Bogács) szintén híresek színes programajánlataikról. Jövőre a tervek szerint csakugyan megszervezik majd Noszvaj húsvéti meseútját, amin ismét izgalmas programokkal várják majd a kicsiket és a nagyokat.

 

Forrás: kozepsuli.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezek az új év új utazási trendjei
Az okosvárosoké a jövő
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--