Fesztiválok a téli sivatagban

Lóverseny, teveverseny nem csak turistáknak

[V.J.] publikálva: 2017-02-04 14:45:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ezen a télen két sivatagi fesztiválba is bepillantást nyerhettünk. Az egyiket Douzban, a másikat Tozeurban rendezték. Mindkét város a Szahara kapujában egy-egy pálmaoázisból nőtt ki.


Tévedés lenne azt hinni, hogy azért találták ki ezeket a fesztiválokat, hogy minél több turistát csalogassanak ide télvíz idején a sivatagba. Az első Douz-i fesztivált – kapaszkodjanak meg! – 1910-ben rendezték, amikor még híre-hamva sem volt a tömegturizmusnak. Azóta persze nagyot változott a világ. Míg akkor legfeljebb egy-két kalandvágyó vándor tévedt ide, ma dugig megtelnek a szállodák, alig lehet szabad szobát kapni. Pedig még napközben is csak alig tíz-tizenöt fok van. A gazdag program persze kárpótol a meleg hiányáért.

Tozeurban már a lovakat ülik meg a berber és beduin harcosok. Az arab telivéreket. Harci alakzatban, előre szegezett szablyával vágtatnak, a paripák patája felveri a homokot. Ha valaki nem tudná, ezeknek az arab telivéreknek az ősei virágoztatták fel Bábolnát. A leghíresebb magyar ménes titka, hogy a hajdan Magyarországra szakadt és Bábolnán letelepedett arab Fadlallah el Haded Mihály úgy száz évvel ezelőtt vissza-visszajárt a sivatagba, és sikerült neki a beduin és berber törzsek gondosan tenyésztett lovait megvásárolnia.

Douzban minden a teve körül forog. Dromedár itt, dromedár ott. És a sivatag hajójáról kiderül, hogy sokkal több, mint közlekedési eszköz. Ami nálunk lóverseny, az itt teveverseny. Kitenyésztetek egy tevét, ami hófehér színéről ismert, és nagyon gyorsan fut, fogadni is lehet rá.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha minket kérdez, ide idén nem utazik
Nyitnak, de azért nem lennénk nyugodtak
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Köln
2024.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--