Cseh Tamás boldog lenne

Különleges koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából

[V.J.] publikálva: 2017-01-27 18:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: Bocskay Zsolt

Izgalmas új zenékkel, tehetséges és immár sikeres hazai együttesekkel és előadókkal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. Persze, a koncert nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja nélkül. Erre pedig még a nézőtér soraiban ülő olyan öreg rockkerek is elismerően bólogattak, mint Pataki Attila, vagy Németh Alajos…

 


Igazi kemény rock, hangulatos jazz, és tartalmas unplugged is szórakoztatta a könnyűzenei szakma iránt érdeklődőket és a média képviselőit január 27-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett, formabontó ünnepségen és koncerten. A hangulatot megalapozta a – szintén a Cseh Tamás Program által támogatott – Headbengs igazi kemény rockja, majd Doncsev András, az NKA alelnöke lépett a mikrofonhoz.  A játékos ember, a homo ludens jelentőségéről beszélt. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kultúra mindenekelőtt játékos és játszani jó. Ha ezt nem felejtjük el, akkor a legkomolyabb helyzeteket is bölcs humorral tudjuk megközelíteni.

Ráadásul minden játék szabad cselekvés, vagyis kultúra nem létezhet szabadság nélkül. A mai, hagyományos Cseh Tamás napi rock ünnepen mi más is lehetne a játékosság mellett a legfontosabb üzenet, mint a szabadság szeretete. A rockzene talán legfontosabb küldetése minden más zenei stílus felett a szabadság követelése, lázadás a megkötöttségek ellen.” Játéktér, szabadság és szellemi, anyagi ösztönzés. Ez a legtöbb, amit a Nemzeti Kulturális Alap adhat – mondta. „A Cseh Tamás Program több mint kétmilliárd forintot juttatott a magyar könnyűzenének, amihez ha hozzátesszük azt a minden forinthoz hozzáadott 3-4 forint magántőkét, amit a gondosan egymásra épített alprogramok megmozgattak, legalább 6-7 milliárd forintot jelent. A program beváltotta azt az elképzelést, hogy az induló, pályakezdő zenekarokat megmozgassa, hiszen erre az alprogramra az elmúlt 3 évben 850 pályázat érkezett. Végül egy híján száz formáció kapott összesen 200 millió forint támogatást. Elkészült 360 dal az első két évben, de mivel mindenki teljes LP-vel jelent meg, az új dalok száma a 600-hoz közelít. Ehhez hozzájön még idén 220 dal, 22 lemezen, így már legalább félezer dal született. Ennek az alprogramnak a hátterében ezer-ezerkétszáz zenész, technikus, menedzser, fotós, filmrendező, operatőr dolgozott. Minimum ennyi embernek van köze a Cseh Tamás Program egyetlen alprogramjához.” Ráadásul, mint kiderült az első két évben, körülbelül 8-900 olyan koncert valósult meg, ami a program nélkül nem biztos, hogy megvalósulhatott volna. Ugyanilyen sikeres volt az előzenekari pályázat is, mely ráadásul segíti a szakmán belüli nemzedéki együttműködést.

Az előző nemzedék képviseletében a Bikinis Németh Alajos is arról beszélt mennyire fontos kulturális szerepet tölt be a rockzene. „Ez egy valódi kultúra, zenével, hajviselettel, életérzéssel, hangerővel és őszinte üzenetekkel. Nem létezik szabadság nélkül kultúra, de mégis létezik, hiszen bár régen, mikor sokkal nehezebb volt a helyzet, a rendőrkordonok ellenére is eljutott a rock a fiatalokhoz.” Kiemelte, hogy a támogatási rendszernek köszönhetően rengeteg fiatal zenekar játszik ma már országszerte, próbaterekkel, koncertlehetőségekkel, hangszerekkel. Ez pedig nagyon fontos az induláshoz.

Hogy mennyire különféle ez az alkotói szabadság azt a pódiumra lépő Kamillka és a Pesti Sikk muzsikája is illusztrálta, akik varázslatos bárzenét és igazi sanzonokat játszottak a nézőknek. Mert hiszen ez is játékos és fiatal, éppúgy, mint a varázslatos hangú énekesnő.

Gátos Iván a Cseh Tamás Program mentoraként megemlékezett arról is, hogy nagyon komoly feladat volt ezekkel a zenekarokkal együtt dolgozni. Felmérni az igényeiket, közösen gondolkodni és alkotni. Arról beszélt, mennyire fontos az élőzene és a kapcsolat a közönséggel. Ezelőtt húsz évvel is azok a zenekarok és produkciók tudtak igazán sikeresek lenni, akik a lemezek mellett közvetlenül is be tudtak mutatkozni. A piac ma már hatalmas, nehéz eljutni a közönséghez. Erre is nagyon jó a Cseh Tamás Program támogatása és a mentorok segítsége. „Ez a háttér az én fiatal koromban elképzelhetetlen volt.”- mondta.

A koncert utolsó fellépője Barbara Stahl vagyis az alig húsz esztendős Stahl Barbara már jelentős sikereket mondhat magáénak, hisz különleges hangulatú unplugged számai egyre népszerűbbek. Szívesen mesélt a Világszámnak egy fiatal előadó pályakezdéséről.

Milyen érzés ilyen fiatalon nagylemez tulajdonosnak lenni?

Nagyszerű. Ha valaki mondja nekem egy-két éve, hogy lesz nagylemezem egy éven belül - és ennyire sikeres – biztosan nem. A Cseh Tamás Program persze sokat segített abban, hogy ilyen rövid időn belül megszülethetett a lemez.

Konkrétan milyen segítséget kaptál?

Nyilvánvalóan az anyagi támogatás nagyon jelentős, hiszen az összes stúdiót, fotóst, producert, ki tudtunk fizetni és nagyon hatékonyan dolgozhattunk. Ezen felül ezek az események iszonyatosan jók arra, hogy megmutathasd, amit elkészítettél és eljusson az emberekhez. Médiumokhoz juss el, mint olyan művész, akit senki nem ismer. Tehát nemcsak abban segít, hogy elkészüljön egy anyag, hanem gondozza is. Én tavaly nyertem és most is itt vagyok a rendezvényen, segítenek. Fontosak a mentorok, akik egyengették az utunkat. Segítettek abban, hogy stratégiailag, ha elkészült a művészi koncepció mikor és hogyan lehet sikert elérni.

A közönségen kívül megismersz más művészeket és produkciókat?

Ez is hozzátartozik. Nagyon szuper zenészekkel találkoztunk, sokféle műfajban. Nemcsak mainstream pop, de van itt rock, mindenféle rap. Nagyon sok előadót ismertem meg a programban.

Segít az imidzs építésben, a marketingben is?

Abszolút. Ez a mentorok részéről jött. Nekem nagyon erős vízióm van arról, hogy mit és hogyan tennék, de stratégiai szempontból nagyon sokat segített. Nyílván imidzs felépítésben is sok hasznos dolgot kaptam.

A program végén mindenkit a kötetlen beszélgetés hozott össze Köles Eliza hangulatos zenéje mellett. Egyben biztosan egyetértettek: Cseh Tamás most mosolyog az égi pódiumon.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szabadesés és őrjítő sebesség - videó
Minden rekordot megdönt a kanadai hullámvasút
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--