Táncművészeknek indít programot az NKA

A fiatalokat célozza meg az Imre Zoltán Program

[V.J.] publikálva: 2017-01-20 17:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A program névadója Imre Zoltán táncművész

A Nemzeti Kulturális Alap új táncművészeti programot indít a hazai hivatásos táncművészet fiatal alkotói, koreográfusai, és előadóművészei számára. Erre 2017-ben 100 millió forint címzett keretösszeg áll rendelkezésre a Nemzeti Kulturális Alapnál.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke és Doncsev András alelnök sajtótájékoztatón jelentette be az új program indítását, melynek célja, hogy a magyar táncművészeket új lehetőségekhez juttassa, melyek segítséget adhatnak a pályakezdéshez és a pályán való előrejutásukhoz.

A több éves program azt is célul tűzte ki, hogy segítse a tánc- és társművészetek együttműködését, a kutató- és alkotómunkát. Különlegesen fontos, - mondta Balog Zoltán -, hogy a program révén a fiatalabb generációkhoz – középiskolásokhoz és egyetemistákhoz – is közelebb kerüljön a tánc, a mozgáskultúra. Ennek fontos feltétele, hogy olyan új, modern és innovatív művek szülessenek, melyek ezt a közeget is meg tudják szólítani. Éppen ezért támogatja a program a nemzetközi kapcsolatok, az IT technológiák felhasználását, az ehhez szükséges kutatásokat és az elkészült művek közönség elé jutását. Mint Doncsev András elmondta a most három éves Halmos Béla és Cseh Tamás Program eredményeinek és tapasztalatainak értékelése után vágtak bele az új programba.

Az NKA elnöke bízik benne, hogy ugyanúgy, ahogyan az eddigi programok, az Imre Zoltán Program is megszólítja a fiatalabb generációkat. Ennek fényében, akár a 100 milliós forrás bővítésére is lehetőség lesz majd.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Árnyas menedék a forró pesti nyárban
Szálloda a kalandok szomszédságában
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--