AB Agroval a Föld körül

Új túrákat is indít az utazási iroda

[Melitta T] publikálva: 2017-03-02 15:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az AB ARGO utazási iroda munkatársai a Benczúr Hotelben mutatták be a 2017-es év utaztatási újdonságait és kínálatát.


22 éve a nagyvilágban

Már a munkatársak bemutatása is lelkiismeretességről árulkodott, így később sem kellett csalódnunk, a pár órás kedvcsináló igen precíz és bizalomkeltő volt.

Az utazási iroda egy bizonyos piaci rést tölt ki, ami azt jelenti, hogy körutakkal foglalkozik, és az esetek nagy részében Európán kívüli utakat szerveznek, tudtuk meg Dr. Bognárné Kovács Zsuzsannától, az Ab Agro ügyvezető igazgatójától.

-          Ezekre a helyekre még a fiatalok is gyakran utazási irodát vesznek igénybe, de nem ők a mi célközönségünk, hanem a 40-45 év felettiek, ifjú nyugdíjasok és akár 60-70 év körüliek, éppen ezért is olyan utakat szervezünk, ami a korosztályt érdeklő látnivalókat tartalmazza, illetve figyelembe vesszük az igényeiket, hogy fizikai erőnlét szempontjából is végig csinálható legyen.

 

Luxuskategóriában barangolni

Nem csak luxusutakat indítanak, de vannak olyan területek, ahol sokkal jobb, ha szervezett keretek között kerül sor utazása, ilyen például Kína is, ami az AB Agro egyik fő úticélja. Itt az emberek többsége csak a saját nyelvét beszéli, angolul nem kommunikál. A szervezett túrák további előnye pedig az, hogy teljes kikapcsolódást nyújt, nem kell idegeskedni, különösebben odafigyelni sem semmire, hiszen a szervezők mindent megtesznek helyettünk.

 

Empátia és tudás

Minden egyes utat idegenvezető viszi, akiknek a kiválasztása meglehetősen körülményes, hiszen az idegenvezetőnek rendkívül lelkesnek kell lennie és jó szaktudással kell helyet állnia, illetve az adódó apró hibákat úgy megoldani, hogy az utas lényegében észre se vegye.

Minden évben indít új utakat az AB Agro, ráadásul ilyen szempontól vezető is az iroda, és sok esetben más utazási irodák másolják a kínálatban szereplő úticélokat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Nyerj iPhont vagy notebookot
Versenyt hirdet a Nemzeti Bank középiskolásoknak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Santa Cristina segíts!
Munkatársunk jelenti az olasz csizma sarkából
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--