Lovaskocsin, hatalmas nyüzsgés és hangzavar közepette érkezünk meg a luxori piacra. Az arabok azonnal körbevesznek minket, alig tudunk tovább haladni közöttük. Minden sarokról gyereksereg fut elénk, és üdvrivalgások közepette, ugrándozva kínálgatják felénk a különböző csecsebecséket és frissitő italokat. A mi lovasunkat Hassannak hívják, lovát pedig Rambónak. Tört angolsággal, de annál lelkesebben magyarázza a körülöttünk zajló eseményeket.

A ramadán, az iszlám holdnaptár 9. hónapjára eső böjtölés néhány napja vette kezdetét. A hívőknek ilyenkor harminc napig koplalniuk kell, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól és a nemi kapcsolattól is. A keresztény nagyböjthöz hasonlóan, mindez csak a 14 évesnél idősebb, egészséges emberekre vonatkozik.

Hassan egyre gyorsabban hajtja lovát, hol egy hatalmas pocsolyába, hol pedig egy kátyúba huppanunk bele a kocsival. Hassan ilyenkor harsányan felkacag, és megkérdezi, hogy jól vagyuk e, de egy cseppet sem veszi lassabbra a tempót. Mindeközben boldogan mesél a családjáról, a három gyerekéről, és csodás feleségéről, akikhez hamarosan hazamehet vacsorázni és ünnepelni.

Az előttünk lévő kocsira egy kisfiú kapaszkodott fel, kajánul mosolyog, amiért az előtte utazók észre sem vették, hogy potyautasuk van. Az emberek mindenütt kedvesen köszöntenek minket, és futtában is megpróbálnak üzletet kötni velünk – akadt, aki felajánlotta, hogy felugrik mellénk a kocsira, hogy eladjon egy kiló hibiszkusz teát.

Az árusok gyümölcsöt, üdítőt, kendőket és mindenféle ruhát és kacatot kínálgatnak. A környék úgy fest, mintha a házakban lévő összes holmit kipakolták volna az utcákra. Hol a fejünket kell behúznunk, nehogy beleakadjunk egy köteg ruhába, hol pedig Hassan rántja jobbra a kantárt, hogy kikerüljön egy rakás, egymásra pakolt ketrecet, melyekben ilyedt tyúkok kotkodácsolnak. Lassan leáldozik a perzselő nap, innen-onnan vidám éneklés szűrődik ki a házakból: végre mindenki asztalhoz ülhet.

Végül nem szállunk le vásárolni, gyorsan száguldunk végig az egyre sötétebb utcákon. Mindenütt kis fények gyúlnak ki, és lassan oszlani látszik a tömeg. Hassan a Nílus partján köszön el tőlünk, és az előre kifizetett összeg ellenére borravalót kér, hogy sovány, fújtató lovát etetni tudja. Adunk neki néhány helyi fontot, majd kissé megszédülve a forróságtól és a rázkódástól, elindulunk vissza a Nílus és a fenséges ókori romok mentén Semiramis nevű hajónkra.