Százan lettek rosszul a fedélzeten

Karantén a Dubaj - New York járaton

[Kail] publikálva: 2018-09-06 10:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy híján húsz utas betegedett meg, mire landolt az Emirates 203-as járata New York Kennedy repülőterén. De legalább százan panaszkodtak furcsa tünetekre.


A gépet karantén alá vették a JFK-n, a többi utast is megvizsgálták. 11 embert kórházba vittek, a többiek nem éltek a lehetőséggel. Pedig az amerikai járványügy szerint körülbelül száz embernek voltak panaszai az utasok és a személyzet tagjai közül: köhögtek, belázasodtak és gyomor- illetve bélfertőzés tüneteit mutatták.

A gépen 521-en utaztak. Mire földet értek, már ott voltak a mentők a kifutón. Az ABC News beszámolója szerint a pilóta már a landolás előtt jelezte, hogy aggódik, amiért több utas is köhög és belázasodott.  Az énekes Vanilla Ice, aki szintén a gépen volt, videót is posztolt erről. Röviddel később az Emirates azt tweetelte, hogy a betegeket ellátták, a többieket hamarosan elengedik.

A New York-i polgármester, Bill de Blasio szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az utasok közül többen Szaúd-Arábiából, a mekkai zarándoklatról indultak, ahol influenzajárvány tört ki. Valószínűleg ez a kór ütötte fel a fejét a gépen is, a tünetek legalábbis erre utalnak. Az elengedett utasokat arra kérték, hogy jelentkezzenek a háziorvosuknál. Közülük többen is posztoltak képeket a gépnél tartott orvosi ellenőrzésről.

A CBS-nek egy kormánytisztviselő azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy terrorcselekmény történt volna. A beteg utasok mindannyian a turistaosztályról kerültek ki.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sokezer poronty megmenekül
Alagút a békamenetnek
PÉNZTÁRCA
Ingyen volt, elfogyott a tankönyv
Pénzügyeket oktató könyvről van szó.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Carnutum – a császárok városa
Élethű római kori emlékek
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után
2020.05.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Görög nyaralás
2020.05.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után ism.
Közösség
Nap lánya

A nagy utazó

Szófelhő / Archív
--