Varsó, ahogyan még sosem láttad - I. rész
Város, ahova hazaküldte Chopin a szívét
[KIF] publikálva: 2014-06-07 12:33:00 | Nyomtatás
Nem gondoltam volna, hogy mostanában Varsóba vezet az utam. Az élet azonban úgy hozta, hogy most a hátam mögött van az első nap, ami a lengyel főváros régi városközpontjának felfedezésével telt. Úgy látszik, tele van a képzeletem sztereotípiákkal, mert nagyon másra leltem Varsóban, mint amire számítottam.
A zeneszerzőről elnevezett repteret magunk mögött hagyva széles sugárúton juthatunk a városközpontba. A külváros hangulata megerősítette bennem, hogy szép szocreál műemlékek bemutatásával fog telni a napom. Ennek megfelelően II. világháború alatt a földig rombolt város utcáin csak helyenként szakította meg, pár szemre is tetszetős épület a modern építészet hányaveti módon odalöttyintett betonkupacait. Elhaladtunk a Kultúra és a Tudomány Palotája mellett, amely a hős szovjet nép ajándékaként épült meg a város központjában, emléket állítva az utókor számára, a múlt egy olyan időszakáról, amikor ezt a „hatalmas megtiszteltetést” nem lehetett visszautasítni. Az épület a moszkvai toronykomplexumok mintájára készült, amilyen a Lomonoszov Egyetem épülete is. Mindez csak beigazolta a várakozásomat, hogy milyen látnivalóval fokozható az első megerősítő élmény. Az utunk széles, többsávos utakon vezetett a város belseje felé. A széles sugárutakat minden felé zöld területek szegélyezték. Meglepően sok és szépen rendben tartott parkok érnek szinte egymásba a városban. Nagyon élhetőnek tűnik a magamfajta betondzsungelhez szokott városlakó számára. A parkok mentén villamos vonalak húzódnak a sugárutakkal párhuzamosan, a megállókból árnyas sétányok indulnak az inkább kis erdőnek nevezhető zöld belseje felé. Amint az egyik városi parknak vége szakad, az út túloldalán felfedezhet az ember egy másik parkot, ahol ismét csendesen borulnak a fák a keskeny sétányokra.
A Legfelsőbb Bíróság modern épülete mellett elhaladva bejutunk a középkori óvárosba. Itt van Marja Skłodovska Curie szülőháza, amelyen egy kőbevésett felirat méltatja a nagy tudós munkásságát. A szülőházának falára ráfestették madame Curie életének két meghatározó jelenetét a polónium és a rádium felfedezését.
A vöröstéglás Barbakánon, egyfajta félköríves városkapun keresztül juthatunk az óváros piacterére, amelyet a város jelképének tartott sellő díszít. Az épületek mind egytől-egyig háború utáni rekonstrukciók. De ez semmit nem von le a tér hangulatából. Innen indul a népszerű sétálóutca, amelyen számos templom és szálloda található, valamint kormányzati létesítmény, tudományos és kulturális épületekkel tarkítva.
Nagy kultusz övezi a híres lengyel zeneszerzőt szülőhazájában, aki ebből a városból indult el, hogy ismerté váljon az egész világon. Fryderyk Chopin testét halála után Párizsban helyezték örök nyugalomra, de nővére szülőföldjére hazahozta a zeneszerző szívét és ez ma is Varsó egyik templomában található. Varsó egyik nevezetes közparkjában a Łazienkiben, ahol Shopin szobor áll nyáron, rendszeresen rendeznek hangversenyeket a zeneszerző tiszteletére.
Mindenkinek, aki Varsóban jár, el kell látogatnia Wilanowba a Sobieski család ősi kastélyába. A kastély egy igazi kis ékszerdoboz a ma inkább Varsó előkelő negyedének számító városrészben, ami a régmúltban még önálló, vidéki falunak számított. Maga az épület is kívül-belül igazi látványosság a turisták számára, de a kastélyhoz tartozó csodaszép kert is sétálásra csábító.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás