Székelyek a magyarok ellen

Középiskolás kosárlabdatorna Székelyföldön

[szorenyi.p] publikálva: 2011-06-03 10:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

8  órás út Debrecenből Gyergyószentmiklósig. Ennyit tettek meg azok a magyaroszági lányok, akik részt vesznek az I. magyar-székely kosárlabda tornán. A sport is fontos, de a kapcsolatépítés mindent megelőz. A Világszám elkísérte a budapesti Kölcsey Ferernc Gimnázium csapatát.


Miközben a politikusok sokat beszélnek a határon túli magyarokról, olykor belpolitikai tőkét remélve a különböző javaslataiktól, 3 magyaroszági gimnázium leány kosárlabdacsapata felkerekedett, hogy ellátogasson a székelyek szülőföldjére. Előtte azonban Debrecenben látták vendégül 3 erdélyi magyar középiskola lányait.

A 3 fordulós torna sokkal inkább a másik megismeréséről, mint a tényleges eredményekről szól. A magyaroszági csapatok ugyanis profi játékosokból állnak, több magyar bajnok és érmes játszik a különböző középiskolák színeiben. Szerencsére az erdélyiek között is több nagyon ügyes kosárlabdázó található.

Mindenesetre a budapesti lányok közül többen most járnak először Romániában, pontosabban Erdélyben. Van, aki bizony rácsodálkozik arra, hogy 300 kilométerre a magyar határtól ízes hazai szavakat hall, és az itteni lányok is ugyanazokért a dolgokért tudnak lelkesedni, mint ők. A festői hegyek között kanyargó út mindenkit lenyűgözött és természetesen a célhoz közel, Borzont faluban vidáman fotóztak egy autentikus székelykapu előtt. A Világszám tudósítása a torna második napján készült, amikor még kérdéses volt, hogy kik játszhatnak majd az érmekért. Az azonban már most látszik, hogy az itteniek nagyon örülnek a mieinknek. Nem győznek kedveskedni nekik, étellel, itallal. Az pedig külön megható volt, hogy a magyarországi lányok tiszteletére eljátszott himnuszt a székelyek fiatalok talán lelkesebben énekelték, mint azok, akik számára ez már megszokott dallam.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lerakták az alapkövet Nagycenken
Új turisztikai attrakció készül
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--