Napi 50 km-t gyalogol a magyar nagymama

Magyarok a világ leghíresebb gyalogtúráján

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-19 07:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Juhász Árpádné (középen szürkében) és barátai az első esős napon

Már a harmadik napon is sikeresen túl van az a magyar csoport (köztük egy 70 éves nagymama), amely részt vesz a Nijmegeni Négynapos Túrán Hollandiában. Idén 71 országból összesen több mint 41 ezren indultak útnak. A városka talán legfontosabb sport- és idegenforgalmi rendezvényét 1909 óta rendezik.


Napi 30-40-50 kilométreket gyalogol az a több tízezer ember, aki vállalja, hogy 4 napon át túrafelszerelésben járja Nijmagen környéki vidéket. Idén kedden indultak, az első nap szakadó esőben, de a magyar csoport 8 óra alatt maga mögött tudta az 50 kilométeres etapot. A túra különböző nehézségű, azaz van, aki csak 30 kiloétert teljesít, de a nap végén minden csapat ugyanoda érkezik célba, csak különböző hosszúságú útvonalakon.

A Nijmegeni Négynapos Túrát 96. alkalommal rendezik meg. 1909-ben katonai gyakorlatként kezdődött, egy évvel később viszont már civilek is részt vehettek rajta. Az fontos, hogy mindig július harmadik keddjén indul a gyaloglók menete.

A rekordot 2003-ban állították fel, amikor 44812 résztvevő indult, akik közül 40706-an be is fejezték a túrát. 2006-ban azonban, első alkalommal, félbe kellett szakítani az eseményt mert már az első napon két ember meghalt a rendkívüli hőség következtében és a kiszáradásos rosszullétek nagy száma is túlterhelte az egyébként jól felkészült egészségügyi szolgálatot.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Védi a memóriát a testmozgás

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Durván megugrott a gammasugárzás
Fegyverkísérlet-baleset az orosz északon
PÉNZTÁRCA
240 milliárd forint Paul McCartney vagyona
Gyarapodott a brit milliárdosok vagyona
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kannibál ette meg a német turistát
Megsütötte és megette a polinéz kísérő
RECIKLI
Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

Itt a nyár!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.08.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni?
2021.08.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2021.08.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? ism.
Közösség
Nap pasija

Megtartották a nagy esküvőt

Szófelhő / Archív
--