Védi a memóriát a testmozgás

Jót tesz a rendszeres gyaloglás

[j.protic] publikálva: 2012-07-16 13:31:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Újabb három tanulmány jutott arra a megállapításra, hogy a testmozgás idősödő korban némiképpen véd a szellemi hanyatlástól és a memóriavesztéstől.


Az eredményekről az amerikai Alzheimer Szövetség Vancouverben megrendezett nemzetközi konferenciáján számoltak be a hét végén.

Az egyik tanulmányba 120 idős embert vontak be három amerikai egyetem kutatói. Az ülő életmódot folytató önkénteseket két csoportba osztották, az egyik csoport hetente háromszor 30-45 percet gyalogolt közepes tempóban, míg a másik tagjai nyújtó- és tónusgyakorlatokat végeztek. Egy év elteltével a gyalogló csoport tagjainál a memóriáért felelős agyterület a mágneses rezonanciás felvételek szerint 2 százalékkal nagyobb lett, miközben a másik csoport tagjainál ugyanennek az agyterületnek a mérete 1,5 százalékkal kisebbedett.

50-55 év fölött az emberek évente 1 százalékot veszítenek átlagosan agytérfogatukból - mutatott rá Kirk Erickson kutatásvezető, a Pittsburghi Egyetem munkatársa. A mért eredmények viszont arra utalnak, hogy az agy hippokampusz nevű területe - amely a memóriafunkciókban vesz részt - egész életünk során megőrzi rugalmasságát. A kutató hangsúlyozta, hogy az agy zsugorodását vissza is lehetett fordítani, és a memóriateszteken is jobban szerepeltek egy év elteltével a testmozgást végző emberek. A memóriateszteken mutatott teljesítmény javulása azokra is érvényes volt, akik a nyújtógyakorlatokat végezték. Erickson szerint a különböző típusú gyakorlatok más-más agyterületre lehetnek jó hatással.

A Brit-Columbiai Egyetem és az Illinois-i Egyetem kutatói 86, a hetvenes éveiben járó nőnél éppen ezt az elméletet tesztelték. A tanulmányba bevont nőknél már jelentkeztek a szellemi hanyatlás kezdeti jelei. A résztvevőket három csoportba osztották, az egyik csoport tagjai hetente kétszer gyalogoltak, a másik csoportban súlyzókat emelgettek, míg a harmadikban egyensúlygyakorlatokat végeztek. Fél év elteltével a súlyt emelő csoport tagjainak sokkal jobban javult a teljesítménye a memóriateszteken, mint a másik két csoport tagjainak. A gyaloglók körében viszont az egyensúly, a mozgékonyság és a szívérrendszeri kapacitás javult a többieknél nagyobb arányban.

Japánban végezték azt a harmadik tanulmányt, amelybe 47 idős embert vontak be, akiknél már enyhe szellemi hanyatlás jelentkezett. A csapat egyik fele hetente kétszer másfél órát mozgott felügyelet mellett, míg a másik fele oktatást kapott az egészséges életmódról. Az egy éven át tartó tréningben erősítés, aerob és egyensúlyt javító gyakorlatok egyaránt voltak. Mindkét csoport tagjainál javult a memóriatesztek eredménye, de a felügyelt testmozgást végzőknél látványosabb volt a javulás.

A tanulmányokról a HealthDay című ismeretterjesztő portál számolt be (http://news.yahoo.com/exercise-shield-aging-brain-studies-show-160406343.html).

 

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Fillérekért dolgozó képtárigazgatók
Olaszországban kutyába sem nézik a múzeumok vezetőit
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Túrázzon a nagy beduin ösvényen!
Bebarangolható a Sínai-félsziget
RECIKLI
Így védheted iPhone-odat és a természetet!
Környezetbarát tokok az új mobilhoz

Itt jártunk: Hawaii

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

2. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

3. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

4. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

5. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

6. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

7. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

8. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

9. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

10. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

Műsoraink
2019.12.13. 18:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I.
2019.12.14. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii II.
2019.12.15 10:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I. ism.
Közösség
Nap lánya

Katica kalandos életet él

Szófelhő / Archív
--