Még ma is a malacperselyt favorizáljuk

Hogyan állunk az öngondoskodással?

[Kail] publikálva: 2019-10-30 08:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Most már harmadik éve trendszerűen csökken az OTP Öngondoskodási Index értéke. Ennek számos oka van, ezek közül kiemelhető a nagyobb mértékű otthon tartott készpénzállomány és a pénzügyi ismeretek alacsony szintje.


A 2016-os csúcspont után ismét egy ponttal, 34-re csökkent az OTP Öngondoskodási Index* értéke. A tudatos tervezés és a pénzügyi termékek ismeretének alacsony szintjét mutatja, hogy a megkérdezettek közel fele (45%) legalább időnként otthon tartja a megtakarítását. A kutatás eredményeit alátámasztják az MNB adatai is: jelenleg több mint 6000 milliárd forint a forgalomban lévő készpénzállomány, ebből mintegy 4900 milliárd forint a háztartásoknál van. Hatalmas összegről beszélünk, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez az összeg mintegy negyede a háztartások által betétben és értékpapírban tartott közel 22.000 milliárd forintnyi megtakarításnak.

„A megtakarításaikat otthonukban tartók legnagyobb része (89%) azért nem fekteti be pénzét, hogy az mindig kéznél legyen, ha valami váratlan esemény következne be. A hosszú távon készpénzben tartott megtakarítás értéke azonban folyamatosan csökken, inflálódik, akár el is tűnhet, sőt, a könnyű hozzáférhetőség akár meggondolatlan pénzügyi döntésekhez, túlfogyasztáshoz is vezethet. Az OTP Banknál az online elérhető Pénzügyi Tervező, illetve fióki tanácsadóink segítségével személyre szabott megtakarítási konstrukciókat tudunk ajánlani ügyfeleink számára, így mindenki megtalálhatja a céljainak megfelelő eszközt” – mondta az Öngondoskodási Indexet bemutató eseményen Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A kutatás szerint a megkérdezettek több mint harmada (37%) rendelkezik váratlan helyzetre félretett megtakarítással. Az, hogy milyen célra szánják az összeget, a különböző generációk véleménye eltér. A huszonévesek számítástechnikai eszközeik (főleg telefonjuk) meghibásodásától tartanak, a családalapítás előtt állók (30-45 évesek) a gyermekekkel kapcsolatos kiadásokra szánt összeget tartják maguknál, a 60 évnél idősebbek pedig egészségügyi ellátásukat finanszíroznák az otthon tartott pénzből. A megkérdezettek mindössze ötöde (19%) tudna kifizetni váratlan helyzet esetén legalább félmillió forintot. A folyamatos készenléten túl azért döntenek még a párnaciha mellett a magyarok, mert túl kevésnek tartják a félretett pénzüket ahhoz, hogy befektessék és nagyon magasak a kamat- és hozamelvárásaik.

„Az OTP Öngondoskodási Index értékének trendszerű csökkenése, valamint az otthon tartott készpénz arányának folyamatos növekedése ráirányítja a figyelmet a pénzügyi edukációban előttünk álló feladatokra. Örömmel látjuk azt az Indexből kirajzolódó törekvést, hogy a magyar szülők 80 százaléka fontosnak tartja, hogy pénzügyi tudatosságra nevelje gyermekét és ehhez az OTP Bankban partnerre találnak. A Fáy András Alapítvánnyal közösen már 7 éve működtetjük az Oktatási Központokat, ahol mindeddig több mint 100.000 diák részesült élményalapú pénzügyi oktatásban” – tette hozzá Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az Index értéke nemcsak az otthon tartott pénzek és a pénzügyi ismeretek hiánya miatt csökkenhetett. Az idei kutatás rávilágított arra, hogy a válaszadóknak a környezetvédelemmel, az egészséges táplálkozással és az egészségügyi szűrővizsgálatokkal kapcsolatban is megváltozott az attitűdje. A szándék megmaradt, de a teljes mértékben tudatos, ezért tenni is hajlandó emberek aránya csökkent a mintában. Egyre kevesebb figyelem jut a szűrővizsgálatokra, az egészségmegőrzésre vagy a tudatos táplálkozásra. Meglepő adat az is, hogy 36%-ról 29%-ra csökkent a természeti környezet megóvását kiemelten fontosnak tartók aránya.

A magyarok egy része nem tervez hosszú távra, mindennapi céljait valósítja meg, de azért a megtakarítások száma és volumene is emelkedett. Az idei OTP Öngondoskodási Index eredményei pozitív változásokat is mutatnak, hiszen a korábbi 41 százalékról 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzpiaci megtakarítással. A legnépszerűbb megtakarítási termékeknek továbbra is a lakástakarék-pénztári és nyugdíjpénztári megtakarítások, valamint az életbiztosítások és a lekötött betétek bizonyultak.

Az OTP Bank szakértői minden esetben azt tanácsolják, hogy érdemes már kis összeggel is elkezdeni a rendszeres, hosszú távú megtakarítást. Erre jó megoldás lehet a takarékszámla, amely kellően likvid megoldás ahhoz, hogy szükség esetén kéznél legyen.

A tudatos tervezésben, egy-egy célhoz szükséges megtakarítás kiszámolásában az OTP Bank Pénzügyi Tervezője nyújt segítséget. Az aktuális cél megvalósításához legmegfelelőbb megtakarítási eszköz kiválasztásában pedig a hitelintézet szakértő munkatársai, valamint az OTP Tudásbankjának edukációs videói is az ügyfelek segítségére lehetnek.


*Forrás: 2019 szeptemberében készült OTP Öngondoskodási Index felmérés: bankszámlával rendelkező 18-70 évesek, országosan reprezentatív minta, amely 1500 fő személyes megkérdezésével készült.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Élhetetlenné válhatnak a trópusi országok
A világ népességének csaknem a fele
PÉNZTÁRCA
További százmilliók a budai fonódó villamosra
240 millióval emelték az eddigi összeget
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--