Megkóstolták, mit ettek a rómaiak - videó

Sztárszakács ókori recepttel

[Kail] publikálva: 2019-10-30 11:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Báránypörkölt ecetmártással, vaddisznóval és szarvassal töltött ételek, szarvasgombával sütött kenyér - ilyen fogásokat tálaltak fel az ókori Rómában.


Spanyolországban 2000 éves vacsorát tartottak Sevilla közelében, Italica ókori város romjainál, mely egykor Traianus és Hadrianus római császárok otthonául is szolgált. A séfek régészekkel közösen dolgozták ki és készítették el az ókori római menüt - ugyanazokkal az alapanyagokkal, melyeket annak idején is használhattak. Az Euronews beszámolója szerint a konyhakísérletben báránypörkölt ecettel készült báránypörkölt, vaddisznó és szarvas töltelék, szarvasgombás kenyér került az asztalra. Az ételeket Camila Ferraro séf vezetésével főzték, aki saját éttermében is kamatoztatja majd az ókorban alkalmazott technikákat.

A vaddisznót például egy olyan mártással tálalták, mely ecetből, karamellből és többfajta gyógynövényből készült, és a régészek szerint népszerű része volt az ókori rómaiak étkezésének. Borsos ára miatt viszont csak a gazdagok engedhették meg maguknak, akik mind az édes, mind pedig a sós, halas vagy húsos ételeket színesítették a különleges szósszal. Újbóli felfedezése a modern konyhaművészetben is hozhat újdonságokat, csakúgy, mint az alakor vagy egyszemű búza, mely az egyik legősibb gabona, amit még az ősemberek is fogyasztottak - az ókoriak pedig kenyeret sütöttek belőle a lakomákra.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehet farkast lőni Szlovéniában
Tiltakoznak az állatvédők a 12 engedély miatt
PÉNZTÁRCA
Megújult hitelek az agrárvállalkozásoknak
Kitörés a napi finanszírozási gondokból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fesztivál a fesztiválban
Kisüsti csap össze a törköllyel Gyulán
RECIKLI

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2020.01.25 10:05 Világszám - Inforádió
Kambodzsa
2020.01.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--