A legelterjedtebb nézet szerint az első ilyen követ egy fiatal kőműves faragta ki a Balaton-felvidéken fejtett alapanyagból, mert csak így tudott megfelelően emléket állítani az elhunyt szerelmének. Úgy gondolta, hogy a fájdalomtól megszakad a szíve, és ezt a szörnyű érzést csak egy szív alakú emlékművel lehet kifejezni. A falubélieknek megtetszett ez a szokatlan forma, ezért aztán bőven kapott megrendelést az ifjú mester.

„ANO 1819 ITT NYUGSZIK AZ URBANN BOLDOGUL N. SÖRÖS FERENT ÉLT LVIII ESZT” – áll az egyik olyan kövön, amely még viszonylag jó állapotban van. Egyébként majdnem mindenhol ugyanaz a felirat olvasható, és általában csak a név, valamint az évszám változik. A négyszög vagy kör formájú sírkövek teteje viszont ugyanolyan, vagyis stilizált szív alakú, bár van, aki inkább az almát véli felfedezni bennük.

Ha valaki látni szeretné a Balaton-felvidék különlegességét, érdemes sietnie, hiszen az egyedülálló formájú sírkövek nagyon is hétköznapi alapanyagból, fehér mészkőből készültek. Sok helyen már kivehetetlen a felirat, és alig maradt valami a faragásokból. A köveket először az 1980-as években restaurálták, a helyiek szerint nem nagy sikerrel. A kilencvenes évek végén újból nekifutottak a feladatnak, és akkor már az eredeti anyakönyvek segítségével megpróbálták kideríteni az olvashatatlanná vált neveket és évszámokat. Azonban az eróziónál is nagyobb kihívást jelent a helyeiknek, hogy állítólag lopják a régi sírköveket.

A temetőt az 1770-es években nyitották meg a református és katolikus hívek számára, az akkori falun kívül, egy ősi hadiút fölött. A sírkertet azóta használják, és még mindig készülnek szív alakú kövek, bár a forma, az alapanyag és a felirat alaposan megváltozott. Az ember és a kő összefonódásának jelképeként is tekinthetünk a szív alakú sírkövekre, amelyeket az író Eötvös Károly is megemlített, amikor egy helyi mestert idézett. Úgy vélte, hogy „a halott szíve is kővé válik”, sőt, az élőké is, hiszen az idő múlásával mindenki elfelejti elhunyt szeretteit. A különleges sírkövek egyszerre szólnak a halottaknak és az élőknek: emlékeztetnek az idő könyörtelen múlására, de egyúttal a szeretet örökkévalóságára is figyelmeztetnek.